Infostart.hu
eur:
353.65
usd:
305.8
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Hiába olcsóbb az olaj, tíz százalékkal többet fizetünk januártól a gázért

Hiába csökkent hónapok óta radikálisan a kőolaj világpiaci ára, január elsején emelkedni fog a földgáz ára, legalább 10 százalékkal - mondta az Energiainfo vezető elemzője. Drucker György hozzátette: a világpiaci árak csökkenését 2009 folyamán érezni fogják a fogyasztók, mivel az elszámolás 9 havi követéssel történik.

Az olajár radikálisan csökkent az elmúlt fél év során, de a hazai gázár a világpiaci olajár változását kilenc hónapos átlagolással követi, így januártól még nem lesz érzékelhető az utóbbi időben bekövetkezett jelentős áresés - mondta az InfoRádiónak Drucker György, az Energiainfo vezető elemzője.

A szakértő kiemelte: január elsején emelkedni fog a földgáz ára, várhatóan legalább 10 százalékkal, hiszen a nyári olajár-tetőzés most gyűrűzik be Magyarországra is. Drucker György szerint a hazai fogyasztók legkorábban áprilistól érzékelhetnek némi árcsökkenést, amit júliustól egy jelentősebb áresés követhet.

Az Energiainfo vezető elemzője ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a nyersanyagárak mellett az árfolyamváltozás is meghatározó az árak alakulásában. Emlékeztetett: az augusztusi és novemberi dollárárfolyam között 50 forint volt a különbség.

Októberben a földgázdíj megállapításáról szóló rendeletet úgy módosította kormány, hogy az árfolyamkockázatot áttolta a közüzemi nagykereskedőre, az ügyben egyeztetés zajlik - mondta Drucker György.

A Napi Gazdaság pénteki számában megjelent írás szerint jövő héten kellene elkészülnie a Magyar Energia Hivatal előterjesztésének a januári gázárváltozásról ahhoz, hogy az árszabályozási jogkörrel rendelkező miniszter legkésőbb december elsején kihirdethesse az új árakat. A lap szerint a MEH-nél dolgoznak a javaslaton: az új ár a piaci szereplők szerint a jelenlegi 131,30 forint/köbméterhez képest legalább 10-15 százalékkal lehet magasabb.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×