Infostart.hu
eur:
360.83
usd:
316.69
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Történelmi, 286-os mélyponton járt a forint az euróval szemben

Fél kettőkor új történelmi mélypontot ért el a magyar fizetőeszköz az euróval szemben 286 forint körüli árfolyam mellett. Az InfoRádió által megkérdezett elemző kiemelte: az összes feltörekvő piac gyengén teljesít. Három óra körül a forint korrigált, az árfolyam 277-279 közé állt be.

A reggeli viszonylagos nyugalom után délelőtt 10 óra után újabb gyengülési hullám indult el a feltörekvő piaci devizák között, ami oda vezetett, hogy fél kettőkor új történelmi mélypontot jegyezhetünk fel a forint/euró árfolyamban, közel a 286-os szinthez.

A dollár továbbra is rendkívül erős, az európai részvényindexek ismét intenzíven lefelé tartanak. Az összes feltörekvő piac szenved a globális tőkeátrendeződés újabb hulláma miatt.

Weinhardt Attila, a portfoio.hu elemzője elmondta: a forintgyengülés legfontosabb oka a feltörekvő piacokon jelen lévő általános eladási hullám, a jelek szerint hatástalan maradt a Magyar Nemzeti Bank szerdai 300 bázispontos kamatemelése.

Hozzátette: mindegyik régiós valuta gyengül, a zloty például 5 százalékos mínuszban van, de a román és az ukrán fizetőeszköz is erősen hanyatlik. A forint ehhez képest még jól tartja magát, részben azért, mert a magyar piac zárva tart, így a külföldi befektetők nem tudják eladni a magyar állampapírokat.

A szakember szerint két megoldás képzelhető el, az egyik, hogy a jegybank a devizatartalékok felhasználásával igyekszik a forintot stabilizálni, de ennek megvan a maga veszélye, hiszen a tartalékok végesek.

A másik lehetőség, hogy a Nemzetközi Valutaalap segítségét veszi igénybe az ország, de ezért cserébe a legújabb tervezettnél is sokkal radikálisabb hiánycsökkentésre kényszerülne a kormány.

Korrekció

A 286 körüli új történelmi mélypontot követően másfél óráig szinte mozdulatlan volt a forint euróval szembeni árfolyama 284-285 között, majd háromnegyed három körül komoly forinterősödés bontakozott ki. Percek alatt 285-ről 275 közelébe rántották a forintot, miközben már más feltörekvő piaci devizák is erősödési hullámban voltak. A hirtelen erősödés után 277-279 közé korrigált az árfolyam.

A portfolio.hu szerint elképzelhető, hogy az amerikai befektetők kereskedésbe kapcsolódásával egyes szereplők már vonzó beszállási pontnak ítélték meg a forint gyenge szintjét és a korlátozott likviditású piacon viszonylag kis tételű megbízással is ilyen jelentős árelmozdulást tudtak elérni.

Ide kapcsolódó hír, hogy több mint másfél éves mélypontjára, 3000 milliárd forintra zuhant az elmúlt hetek masszív eladásai nyomán a külföldiek kezében lévő magyar állampapírok állománya. Ez a spekulatív megfontolások mellett magyarázatot ad a forint elmúlt hetekben történt komoly esésére.

Hanganyag: Zsámboki Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×