Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Véletlenül" dől a pénz a csődbe ment Lehman Brothers számlájára

Berlinben politikai és gazdasági körökben is óriási megütközést és felháborodást keltett, hogy az állami tulajdonban lévő KFW bankcsoport 300 millió eurót utalt át az amerikai Lehman Brothers bankház részére, miután az csődöt mondott. A KFW vezetői technikai hibára hivatkoznak.

Peer Steinbrück pénzügyminiszter megdöbbentőnek nevezte a KFW átutalását. Mivel a bank állami tulajdonban van, eddig csak a pénzügyminisztérium, illetve a politikai pártok megbízottaiból alakult felügyelőbizottság ellenőrizte a KFW ügyleteit, de ez a gyakorlat nem váltotta be a hozzá fűzött reményt - hangsúlyozta a testületnek az ellenzéki Szabaddemokrata Párt részéről delegált tagja, aki helyeselte, hogy a magánbankokhoz hasonlóan, az állami pénzintézetek felett is a tőzsdei tanács gyakoroljon ellenőrzést.

A KFW vezetősége azzal védekezik, hogy tévesen történt a 300 millió euró átutalás a Lehman Brothers számlájára, egyben pedig reményét fejezte ki, hogy az összeg legalább 40 százalékát sikerül idővel visszaszerezni a pénzintézet átvételére készülő brit Barclays bank segítségével.

A már idézett szabaddemokrata képviselő tévényilatkozatában nem zárta ki, hogy más német állami bankok is kapcsolatban álltak a csődbe ment Lehman Brothersszel, és még további 300 millió eurót is átutaltak számlájára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×