Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Keselyűk köröznek a tőzsdék felett

Ázsiában vegyes reakciót váltott ki a tőzsdéken, hogy az amerikai kormány megmentette a tönk szélére került globális biztosító óriást, az AIG-t. Közben Londonban egy bankfúzió híre nyomán emelkedni kezdett a hitelezési válság hét eleji híreire zuhanással reagáló tőzsdeindex.

A kezdetben emelkedő ázsiai indexek a nap végére valamelyest visszaestek, mivel a befektetőket nem teljesen győzte az amerikai kormány mentőcsomagja. Washington gyakorlatilag állami ellenőrzés elé vonta az AIG biztosítót, amelybe az adófizetők 85 milliárd dollárját pumpálta, hogy megmentse az összeomlástól. Tokióban a Nikkei index például több, mint egyszázalékos pluszban zárt, de úgy, hogy napközben jelentősen esett. A dél-koreai index a hét eleji, látványos hatszázalékos zuhanással szemben most közel három százalékot emelkedett viszont. Hong Kongot ugyanakkor elkerülte az optimizmus, a Hang Seng több, mint 3,5 százalékot veszített értékéből. Az eredmény a kínai bankpapírok siralmas szereplésének tudható be.

Úgy tűnik, a londoni piac befektetőit bizalommal töltik el a Lloyds TSB és az HBOS jelzáloghitelező fúzióról szóló előrehaladott tárgyalásai. A FTSE szerda délután több, mint egy százalékos pluszban volt, más európai tőzsdékhez hasonlóan. Kedden még úgy tűnt, hogy az HBOS - Nagy-Britannia legnagyobb lakáshitelezője - is a "keselyűk" áldozatává válhat. A befektetők a gyengeség minden vélt vagy valós jelének nyomán próbáltak szabadulni a bank papírjaitól, amelyek kedden egy ponton 47 százalékkal értek kevesebbet névértéküknél, de később sikerült 10 százalékos pluszba kerülniük. A két bank fúzióját a brit kormány és a brit pénzügyi felügyelő szerv is bátorította.

A bankok számára az egyik legfőbb veszélyforrás a többi bank bizalmatlansága. Mivel egyik szereplő sem biztos a másik stabilitásában, ezért vonakodik neki hitelezni, illetve alaposan megdrágultak az utóbbi napokban a rövidtávú bankközi hitelek. Ez pedig azzal járhat, hogy egy amúgy erősnek hitt intézménynek hirtelen elfogy a pénze - mint ahogy az Lehman Brothers-szel történt. Utóbbinál az a groteszk helyzet állt elő, hogy dolgozói eheti fizetését sem tudja folyósítani. A fúzió viszont megnyugtatja a piacot, és azt sugallja, a létrejövő nagyobb bank stabilabb pénzügyi alapokon áll.

Londonban a szerdai kereskedelmi nap kezdetén az AIG megmentése is felfelé tolta az indexet. A befektetők azt találgatják, mely más bajba került cégeket segíti még ki az amerikai kormány.

Tőzsdei elemzők szerint ugyanakkor nem csitultak el a nemzetközi pénzügyi rendszerrel kapcsolatos aggodalmak és egy szakértő szavai szerint "néhány napnál tovább nem lehet előre tervezni".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×