Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Demszky: Nem férünk el a saját autónktól - képek

Elektromos, lábbal hajtható, sűrítettföldgáz-üzemű és hibridautó vonult fel Budapest belvárosában az Alternatív Autózás Napján. Dióssy László környezetgazdálkodási szakállamtitkár az InfoRádiónak elmondta: a kormány ösztönözni kívánja az alternatív üzemagyagú tömegközlekedés elterjedését.

Az alternatív autózás napján több fiatal tervező találmányát mutatták be a fővárosban a Blaha Lujza téren. A járművek között volt elektromos, lábbal hajtható, sűrítettföldgáz-üzemű és hibridautó is.

Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium környezetgazdálkodási szakállamtitkára az InfoRádiónak kiemelte: a kormány ösztönözni kívánja az alternatív üzemagyagú tömegközlekedés elterjedését. A törekvéseket az innováció mellett a gazdasági szabályozáson keresztül is támogatja a kabinet - tette hozzá.

A szakállamtitkár kifejtette: jelentős eredmény, hogy csökkent a hibrid hajtású járművek regisztrációs adója. Az adótörvények módosításánál azt szeretnék elérni, hogy nulla legyen a jövedéki adója a földgázhajtásnak, márpedig ennek a városi közlekedésben nagy jelentősége van - közölte Dióssy László.

Demszky Gábor főpolgármester azt mondta: minden európai nagyvárosban ugyanaz a probléma, vagyis nem férünk el a saját gépkocsinktól, megteltek a városok, ezért változtatni kell egyéni közlekedési stratégiákon.

Az egyik megoldás lehet az alternatív hajtású járművek használata, amelyek jóval kevésbé terhelik károsanyag-kibocsátással a környezetet. A hibrid Toyota Prius különlegessége például, hogy elektromos és benzinmotor vegyesen hajtja. Az elektromos rész részben a fékezési energiából visszatermelt elektromosságot tudja hasznosítani egy megfelelő akkumulátorral. A Blaha Lujza téren felsorakozó alternatív hajtású járművek között ilyen is látható volt, sőt hibrid iránytaxik vittek utasokat a Blaha Lujza tér és a Bosnyák tér között.

A benzines autók alternatívájaként gázhajtású autókat mutatott be a Fővárosi Gázművek Zrt. A metán alapú CNG (Compressed Natural Gas) vagy más néven sűrített földgázhajtás előnye, hogy a propán alapú gázhoz képest kedvezőbbek az égéstechnikai tulajdonságai, biztonságosabb az üzemeltetés feltétele, fogyasztói ára pedig mintegy kétharmada a benzinének. Bakonyi Tibor, a Fővárosi Gázművek Zrt. vezérigazgatója szerint ezeknek az autóknak a károsanyag-kibocsátása akár 60-90 százalékkal kisebb, mint a hagyományos járműveké.

Az alternatív hajtású járművek tettek egy kört a belvárosban, majd leálltak a Blaha Lujza téren, ahol egész nap megnézhetik őket az érdeklődők.

Az Európai Mobilitás Hét hétvégi programján még láthatók lesznek az alternatív hajtású járművek: szeptember 21-22-én az Andrássy úton.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×