Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Húszmilliós bírság a Vodafone-nak

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) próbavásárlások, majd piacfelügyeleti eljárás után 20 milliós forintos bírsággal sújtotta a Vodafone-t, mert a cég nem megfelelő tartalmú forgalmazási és számlázási adatokra vonatkozó kimutatásokat adott az előre fizető (pre-paid) ügyfeleinek.

Az NHH egyben kötelezte a céget a hivatalból lefolytatott eljárás 56 ezer forintos költségének megtérítésére is.

Az NHH 2008 nyarán ellenőrizte, hogy a Vodafone betartja-e a jogszabályokban és a korábbi határozatokban előírtakat és megállapította, hogy a szolgáltató ugyan ad kimutatást a számlapanasszal élő kártyás ügyfeleknek, de abban a korábbi felszólítás ellenére sem szerepel a hívás díja.

A kimutatás annak igazolására szolgál, hogy a szolgáltató az egyes hívások esetében - a hívás időtartamának és a hívás egységdíjának szorzataként - milyen hívásdíjjal számolt. Az NHH ezért nem fogadja el a Vodafone gyakorlatát, hiszen ezzel az előfizető feladatává teszi az egyes hívások díjának kiszámítását.

A bírság összegének megállapításakor az NHH egyebek mellett azt is figyelembe vette, hogy a vizsgálat idején a Vodafone-nak mintegy 1,3 millió pre-paid kártyás ügyfele volt, illetve azt, hogy a kimutatás jogszabályoknak megfelelő kiállítása az előfizető szempontjából garanciális jelentőségű. A kimutatás segíti a fogyasztót, hogy tényleges kiadásainak ismeretében hozhasson tudatos döntéseket és így a piaci verseny fenntartásának is lényeges eleme.

Az NHH először 2005-ben szólította fel Vodafone-t, hogy a jogszabályoknak megfelelően, az előre fizető ügyfelek esetében is tegye elérhetővé a forgalmazási és számlázási adatokra vonatkozó kimutatást. Tavaly az NHH megállapította, hogy a szolgáltató ugyan ad kimutatást, de nem a jogszabálynak megfelelő tartalommal. Ekkor az NHH felszólította céget, hogy tegye gyakorlatát minden szempontból jogszerűvé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×