Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Húszmilliárdos lehet a BKV vesztesége?

Csaknem ötmilliárd forinttal, 14,3-ról 19,1 milliárd forintra növekvő veszteséget tartalmazó üzleti tervmódosítási javaslatról tárgyalt szerdán első olvasatban a BKV igazgatósága - tudta meg az MTI az ülés résztvevőitől, akik emlékeztettek rá, hogy az előző vezérigazgató programjában ez évre nullszaldós működést ígért.

A cég első féléves működését taglaló igazgatósági beszámolóból az is kiderült, hogy nagy lemaradás tapasztalható az úgynevezett egyéb bevételeknél, ezen belül is a reklámbevételeknél. A reklámszerződéseket egyébként évközben módosítani akarták több mint félmilliárd forinttal, de ez jórészt meghiúsult. Egy igazgatósági tag ennek kapcsán bírálta az előző vezérigazgatót és stábját.

Az üzleti tervben jelzett 4,5 milliárd forintos hitelfelvétel kapcsán a szerda déli határidőre két bank adott ajánlatot, mindkettő magas kamattal.

A Baross kocsiszínt az üzleti tervnek megfelelően az év végéig eladásra meghirdetik. A szakszervezetek kérésére szeptember végéig megállították ezt a folyamatot, amitől több mint egymilliárd forintos bevételt remélnek.

A 4-es metró építésének helyzetével, illetve a beruházással összefüggő tanácsadói szerződések felhasználásáról szóló előterjesztéseket kritikusan fogadta az igazgatóság, amely a tanácsadókra vonatkozó tájékoztatót nem fogadta el.

Az igazgatóság ülésén bemutatkozott Kocsis István, aki szeptember elsejével vette át a vezérigazgatói feladatot. Az új cégvezető az igazgatóság tagjainak véleménye szerint igen pozitív benyomást tett a testületre határozottságával, illetve diplomatikusságával.

A vezérigazgató, aki egyelőre bizalmáról biztosította vezetőtársait, egyebek közt közölte, hogy minden tanácsadói szerződést felülvizsgáltat, illetve, hogy kiemelt kérdésként kezeli a cég transzparens működését.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×