Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A PSZÁF visszavonta a MÁV ÁBE tevékenységi engedélyét

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2008. augusztus 15-i hatállyal visszavonta a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) tevékenységi engedélyét. A szervezet szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a tagok már csütörtöktől választhatnak új biztosítót, erre két hét áll rendelkezésükre.

Binder István az InfoRádióban azt is közölte: mind a 195 ezer tagot postai úton értesítik a következő hetek teendőiről. Hozzátette: az esetlegesen visszajáró tagdíjat az alapszabályban rögzített sorrend szerint kell rendezni.

A szóvivő azt ugyanakkor nem erősítette meg, hogy erre minden esetben meglesz a fedezet. Arra is figyelmeztette a MÁV Általános Biztosító Egyesület ügyfeleit, hogy fizessék be az esedékes díjakat, különben komoly szankciókra számíthatnak, emellett például baleset okozása esetén a teljes kárt meg kell téríteniük.

A pénzügyi felügyelet azután kezdeményezte a MÁV Általános Biztosító Egyesület tevékenységi engedélyének visszavonását, hogy az egyesület rendkívüli közgyűlésén a tagok elutasították, hogy pótbefizetéssel rendezzék a biztosító helyzetét.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×