Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

A bíróság szerint is kartellezett a SAP és a Synergon

Helyben hagyta az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006-ban hozott döntését, amely szerint kartellezett a SAP és a Synergon a paksi atomerőmű egy pályázatán.

2004-ben írta ki a paksi atomerőmű azt az eljárását, amiben a vállalatirányítási rendszer felülvizsgálatára kért be ajánlatokat. Ezen indult a Synergon és az SAP is - fejtette ki az InfoRádiónak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szóvivője.

Mihálovits András rámutatott, versenyhivatal vizsgálata során kiderült, hogy a két társaság úgy lett befutó, hogy előre egyeztettek a pályázat részleteit illetően. E miatt a kartell miatt el is marasztalták a két vállalkozást, és mindketten 14,6 millió forintos bírságot kaptak.

A kartellezést nehéz bizonyítani, de most találtunk olyan e-maileket, amelyek egyértelműen alátámasztották a kartell működését, és a bizonyítékok megalapozottságában a bíróság sem kételkedett - mondta a GVH szóvivője. Első fokon már pert is nyertünk, persze a cégeknek még van lehetőségük a fellebbezésre a Fővárosi Ítélőtábla elé - tette hozzá.

Akkoriban még nem követték igazán nyomon a cégek a GVH tevékenységét, 2004 óta már sokkal óvatosabbak lettek, rövidre zárták a soraikat, így most már nehezebb a dolgunk - árulta el Mihálovits András.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×