Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Az Európai Bizottság problémákat lát a MOL és az OMV fúziójában

A Reuters értesülései szerint az Európai Bizottság komoly versenyjogi problémákat lát a MOL és az OMV esetleges fúziójában. A brit hírügynökség egy titkos, brüsszeli dokumentumra hivatkozva azt írja, a két olajcég összeolvadása korlátozná a versenyt, és felnyomná az üzemanyagárakat. Nagy Tamás összeállítása.

A Reuters birtokába került 134 oldalas titkos brüsszeli dokumentum szerint az Európai Bizottság komoly aggályokat látna a MOL és az osztrák OMV cég egyesülésében.

Az osztrák cég még tavaly szeptemberben jelentette be, hogy többségi tulajdont kíván szerezni a magyar olajvállalatban, a MOL azonban ezt visszautasította. A kormányfői szintig jutott, közel egy éve tartó vita során az OMV többször megfogalmazta fúziós szándékát, a magyar fél viszont mindeddig nem engedett, egyebek mellett versenyjogi aggályokra hivatkozva.

Az osztrák olajcég ezért februárban előzetes versenyjogi vizsgálatot kért az Európai Bizottságtól, aminek az első, nem végleges eredménye egy kifogási nyilatkozat formájában már ki is mondta, hogy aggályokat vethet fel a két cég összeolvadása - mondta az InfoRádiónak Gyévai Zoltán, a BruxInfo elemzője.

Gyévai szerint egy esetleges összeolvadás két fő területen keltene aggályokat, a finomítókapacitások és a kúthálózat terén. Abba az irányba haladnak a dolgok, hogy ha az Európai Bizottság jóvá is hagyná az esetleges egyesülést, akkor ezt csak feltételekkel teszi majd meg.

Ilyen lehet például, hogy a MOL mondjon le a finomítókapacitásai egy részéről, erről viszont a magyar cég hallani sem akar. Mindenesetre a Reuters birtokába került dokumentum fő megállapítása, hogy az OMV és a magyar olajcég együtt jelentősen korlátoznák a versenyt, és magasabb árakat gerjesztenének a piacon.

A jelentés szerint azért, mert a két vállalat most egymásnak jelentős konkurenciája, kettejük jelenléte pedig korlátozza az árakat. Az Európai Bizottság szeptember 18-ig fejezi be a versenyjogi vizsgálatot, és szakértők szerint feltételekkel, de engedélyezni fogja a fúziót.

Kötelező ereje azonban nem lesz a döntésnek, az egyesülés továbbra is a két cégen múlik.

Szerző: Nagy Tamás

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×