Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.91
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A mostani után októberben ismét gázáremelés jöhet

Holnaptól újra drágul a gáz, idén már harmadszor. A gázáremelések oka az olajár folyamatos emelkedése. Szakértők szerint októberben ismét gázáremelés jöhet.

A januári és az áprilisi emelés után idén július 1-jén harmadszor is drágul a gáz, de míg a korábbi két emelés 5 százalék körüli volt, most ennek majdnem a duplájával, 9,9 százalékos emelték meg a földgáz árát. A július elsejétől aktuális emelés ráadásul a támogatottak körében ennél is nagyobb. A gazdasági minisztérium által május végén kiadott közlemény szerint a szociális támogatásban részesülők attól függően, hogy melyik kategóriában vannak, 11 és 15 százalék közötti mértékű áremelésre számíthatnak.

A szociális és munkaügyi tárca adatai szerint a családokban az egy főre eső havi jövedelem alapján számolt gázár-támogatás valamilyen formájában összesen 1 millió 662 ezer háztartás részesül, ami a gázt fogyasztó háztartások 60 százaléka, náluk biztos, hogy legalább 11 százalék feletti lesz az emelkedés mértéke.

A gazdasági tárca számításai szerint a mostani emelés átlagosan 1540 forintot jelent egy nem támogatott háztartásban havonta. A dráguló gáz hatással lesz a távhő és a villamos energia árakra is, szakértők szerint 5-10 százalék közötti emelés itt is lehet.

A távhő esetében nincs egységes árképzés az országban, minden település saját hatáskörben állapítja meg annak mértékét. Miskolcon már döntöttek, átlagosan 10 százalékos lesz emelés. Ami a távfűtéses lakásban lakóknak bizakodásra adhat okot, hogy az MSZP frakció tárgyalt a távfűtés támogatásáról, és Fidesz is az áfa csökkentését javasolta.

Utóbbi valószínűleg nem megy át a Pénzügyminisztérium rostáján, de a szociális alapú támogatás a várakozások szerint igen - erre a fűtési idény kezdetétől lehet számítani.

Ami viszont korántsem reményt keltő, hogy az idén még biztosan lesz drágulás a földgázárakban, mivel az olaj világpiaci ára a legutóbbi döntés óta is folyamatosan rekordokat dönt, a múlt héten már a 140 dollár feletti tartományban is járt. Ugyanakkor a gázáremelés mértéke most is elmaradt a Magyar Energia Hivatal által javasolt mértéktől.

A következő emelés várhatóan a fűtési idény kezdetén, októberben lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×