Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
317.74
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

A termelők a spekulációt okolják - a Shell-vezér nem bízik az árak csökkenésében

Szaúd-Arábia kész még több olaj piacra dobására az év hátralévő részében, hogy az árak elmozduljanak a mostani rekord magas szintjükről, jóllehet a piaci olajellátás megfelelő szintű - közölte Ali al-Naimi szaúdi olajügyi miniszter az olajtermelő és fogyasztó országok vasárnap Dzsiddában véget ért értekezletén.

Szaúd-Arábia már korábban bejelentette, hogy júliusban napi 9,7 millió hordós szintre emeli a kitermelést, ami azt jelenti, hogy kétszeri lépésben májushoz képest napi 550 ezer hordónyi termelésnövelést hajt végre. Naimi közölte: amennyiben fogyasztói igény mutatkozik rá, a királyság e szint fölé is emelheti a kitermelést.

Az OPEC mint szervezet azonban majd csak szeptemberben dönt a kitermelés esetleges módosításáról - jelentette be az OPEC elnöke. A hírek szerint meg sem vitatták, hogy esetleg más OPEC-tagok is csatlakoznának a szaúdi kitermelés növeléshez. Kuvait jelezte hajlandóságát, de konkrét vállalást nem tett.

Az OPEC nem a kínálat bővítésére helyezi a hangsúlyt. Mint azt az értekezlet után közzétett közleményben olvasható, a pénzpiacok átláthatóságán kell javítani és meg kell valósítani az energiatermelő és -fogyasztó országok olajipari folyamatokra vonatkozó információinak intenzívebb cseréjét. A dzsiddai tanácskozás résztvevői a közös nyilatkozatban intézkedéseket sürgetnek a világ "energiarendszere stabilitása" és a finomítói kapacitás bővítése érdekében. Szakértők véleménye szerint érdemi döntést, konkrét intézkedést azonban - az önálló szaúdi kezdeményezéseken túl - nem hoztak a tanácskozáson.

Az olajárak több mint a duplájára emelkedtek egy év alatt, és elérték a hordónkénti 140 dolláros szintet.

Az olajtermelő országok szerint nem a kínálat-kereslet egyensúlyának megbomlása okozta az árak emelkedését, hanem elsősorban a spekuláció. Ezért is tartják fontosnak a pénzpiacok átláthatóságának fokozását. A cél ezzel az, hogy jobban meg lehessen érteni a nemzetközi pénzpiacoknak az olajárakra, illetve azok ingadozására gyakorolt hatását.

A vasárnapi értekezleten Szaúd-Arábia hosszabb távra tekintve kilátásba helyezte, hogy a kitermelést akár további napi 2,5 millió hordónyi kapacitás művelésbe vonásával bővítheti, amennyiben azt a nyersolaj iránti igények igazolják. (A királyság termelői kapacitása jelenleg napi 11,3 millió hordó.) A világ legnagyobb olajtermelő országa ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a kínálat bővítésétől nem lehet várni a mostani ártendenciák módosulását, mivel azokat - más olajtermelő országok által is osztott vélemény szerint - nem az olajhiány, hanem egyéb tényezők, köztük a spekuláció befolyásolja.

Szaúd-Arábia vasárnap javaslatot tett egy egymilliárd dolláros OPEC-alap létrehozására is az Energia a szegényeknek elnevezésű kezdeményezés keretében, amely - egy 500 millió dolláros szaúdi kedvezményes hitelkeret mellett - a fejlődő országok megsegítését szolgálná, enyhítene a magas olajárak okozta anyagi gondjaikon.Az árak mozgását illetően derűlátó Andris Piebalgs, az Európai Unió energiaügyekben illetékes biztosa. Szerinte az olajárak süllyedni fognak a dzsiddai tanácskozás után. Piebalgs úgy vélekedett, hogy az értekezlet fordulópontot jelenthet, amennyiben az olajtermelő és a fogyasztó országok együttműködnek, az árak a hordónkénti 100 dollár alá is eshetnek. Mindezt Piebalgs a Berliner Zeitung hétfői számában fejette ki.

Piebalgs vitatta azt az állítást, hogy az olajár robbanásért mindenekelőtt a spekuláció volna a felelős. A spekuláció mindig is jelen van a piacokon, de azoknak nem meghatározó eleme. "Nincs összeesküvés az olajárak növelése érdekében" - közölte. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szükség van a piacok jobb áttekinthetőségére és megelőző rendszabályokra is az utólagos reagálások helyett.

Sokan nem osztják Piebalgs derűlátását. Egyes elemzők szerint elképzelhetetlen, hogy egy ilyen tanácskozáson olyan javaslat-csomagot állítsanak össze, amely alkalmas az árak letörésére. Az árakat a piaci hangulat befolyásolja, márpedig egy ilyen tanácskozás nem elég a piaci hangulat megváltoztatásához - vélekednek.

A dzsiddai értekezleten 36 ország, 7 nemzetközi szervezet és 22 olajtársaság képviselője vett részt. A Royal Dutch Shell vezérigazgatója szintén szkeptikus a hatásokat illetően, szerinte ugyan sokféle ötlet merült fel, de ettől "az árak holnap valószínűleg nem fognak változni". Emlékeztetett a két hónappal ezelőtti római tanácskozásra, amelyen a termelőknek és a fogyasztóknak még arról sem sikerült megállapodniuk, hogy magasak az árak.

Azóta mintegy 20 dollárral drágult a nyersolaj és - mint Gordon Brown brit miniszterelnök utalt rá - most már egyetértés mutatkozik abban, hogy az olajár túlságosan magas. Eredmény az is, hogy az olajtermelő és -fogyasztó országok közötti párbeszéd elindult. A folytatás egy hasonló tanácskozás megrendezésével októberben Londonban lesz.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 22. 05:36
2026. július 21. 18:09
×
×