Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az olaj ára Szaúd-Arábiától függ

Egyedül Szaúd-Arábián múlik, hogy több lesz-e az olajkitermelés a világon, és ezáltal csökken-e az olajár - mondta az InfoRádiónak a szakértő, hozzátéve: az OPEC-ből kilépett Indonézia már az olaj árának mérséklését követeli.

Az OPEC folyamatosan azt kommunikálja, hogy az olajpiac kínálati oldala megfelelő, és csak a spekulánsok, a tőzsdék, illetve egyéb faktorok húzzák fel ilyen magasba az árat - mondta az InfoRádiónak Szűcs Örkény, aki szerint az Olajexportáló Országok Nemzetközi Szervezetének tagjainak nyilván az az érdekük, hogy magasan tartsák az olajárat.

A piac most arra vár, hogy Szaúd-Arábia a májusi 300 ezer hordós emelése után június 22-én újabb 500 ezer hordóval megnövelje a piacra kerülő mennyiséget. A Solar Capital elemzője hangsúlyozta: egyedül Szaúd-Arábia rendelkezik fölös kapacitással, tehát csak ő tudja megemelni napi kitermelési mennyiségét, ráadásul az egyedüli olyan arab állam, ami jó viszonyban van az Egyesült Államokkal.

Az elemző szerint az OPEC hozzáállását jól bizonyítja az, hogy a szervezetből május 30-ával kilépett Indonézia már szívesebben látná az árak csökkentését, mivel nettó olajexportőrből importőr lett, így már nem érdeke, hogy magasan tartsa az olajárat.

Szűcs Örkény elmondta: az elmúlt évek 2-3 százalékos keresletnövekedése és kínálatcsökkenése nem indokolja az olajár drasztikus emelkedését, viszont a geopolitikai feszültségek és a pénzügyi spekulációk együttvéve legalább 30-50 dollárt jelentenek az olajárban.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×