Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A kormányfővel tárgyalt az Új Tulajdonosi Program Tanács

Az állami cégek részvényesei kapjanak öt-tizenöt százalékos árfolyamkedvezményt, részletfizetési lehetőséget és - bizonyos feltételek mellett - mentesüljenek az árfolyamnyereség adó alól - ezt javasolja az Új Tulajdonosi Program Tanács, amely ma reggel tárgyalt a miniszterelnökkel az Új Tulajdonosi Program részleteirol.

Az Autópályakezelő Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és az erről leválasztott MAVIR nagy valószínűséggel bekerül az új tulajdonosi programba - legalábbis a program részleteit kidolgozó Új Tulajdonosi Program Tanács javaslata szerint.

A szakértői testület elnöke hozzátette: ezen kívül bekerülhet még a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta, néhány ingatlanportfoliót tartalmazó holding és akár agrárcégek, így például a Tokaj Kereskedőház is.

Mészáros Tamás elmondta: a program kidolgozásánál négy fő szakmai szempontot vettek figyelembe. Az első a programszerűség, amelynek fontos eleme, hogy az elképzelések hosszú távú, 2-3 éves megvalósítását már az elején pontosan megtervezzék. A második, hogy a lakosság minél szélesebb körét vonják be az Új Tulajdonosi Programba.

A Corvinus Egyetem rektora hangsúlyozta: meg kell találni a helyes egyensúlyt a kedvezmények biztosítása és a piaci viszonyok tiszteletben tartása között. Mészáros Tamás hozzátette: akkor lesz sikeres a program, ha az emberek megfelelő tájékoztatást kapnak annak részleteiről.

Kiemelte: a 18 éven aluliak is a célcsoportba tartoznak, így a fiatalokat is megfelelően kell informálni. A Tanács különböző kedvezményeket javasol az állami tulajdonú cégek részvényeinek értékesítésekor.

Aki 5 éven túl adja el a részvényeit mentesülne az árfolyamnyereség-adó befizetése alól. Ezen kívül a részvénypapírok öröklését szeretnék illetékmentessé tenni. A szakember hozzátetet: nem szabad illúziókat kergetni azzal kapcsolatban, hogy kik tudnak bekapcsolódnia programba.

Hozzátette, a lakosság legszegényebb csopotja, akinek semmilyen megtakarítása sincs, nyilván nem fog tudni effajta hosszú távú befektetésbe fogni. A társadalom felső 2-5-ének körét kell minél jobban kiszélesíteni, hiszen ok lehetnek a potenciáis befektetők.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×