Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.42
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Tankoljon most: jelentősen drágul a benzin és a gázolaj

Elemzők szinte biztosra veszik, hogy jövő héten drágul a benzin, a héten rekordokat döntő olajár-emelkedés után. A holtankoljak.hu szakértője 5 forintnál magasabb áremelést is elképzelhetőnek tart a benzin és a gázolaj esetében.

Akár több mint 5 forintos üzemanyagár-emelésről is dönthet jövő hét elején a MOL - mondta a holtankoljak.hu szakértője. Vultúr Csaba szerint a folyamatosan rekordokat döntő és tartósan 110 dollár fölötti olajár már önmagában indokolja a benzin és a gázolaj árának emelését.

A Magyar Ásványolaj Szövetség most tette közzé első negyedéves adatait, amelyből kiderül, hogy minimális mértékben, mindössze 1 százalékkal növekedett a hazai üzemanyag-fogyasztás. A benzin fogyasztása 2 százalékkal csökkent 2008 első 3 hónapjában, míg a gázolaj-értékesítés 4 százalékkal nőtt, azaz a kis mértékű növekedésnek is a gázolajkereslet a motorja.

A szövetség adatai szerint egyébként a gázolajfogyasztás aránya már eléri az 50 százalékot. Ezzel nem vagyunk egyedül: Európa-szerte növekszik a dízel aránya, és a magyar 50 százalék egyáltalán nem kiugró érték.

A portfolio.hu napokban közzétett elemzése szerint ugyanakkor az olajcégek a rekord szinten álló üzemanyagárak ellenére sem csökkentették a kereskedelmi árréseiket Magyarországon.

Az üzemanyagár várható jövő heti változása azt jelenti, hogy a mostani, átlagosan 297 forintos benzinár átcsúszhat a 300 forint fölötti tartományba, a gázolaj ára pedig a jelenlegi átlag 311 forintról pedig akár 316 forintra is ugorhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×