Infostart.hu
eur:
361.91
usd:
311.34
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

OECD: 3 százalék alá kell vinni az államháztartási hiányt

Az OECD szakértői úgy látják, hogy a magyarországi államháztartási hiányt mindenképpen 3 százalék alá kell levinni és ezzel párhuzamosan, következetesen meg kell valósítani az elkezdett reformokat - mondta Aart de Geus, az OECD helyettes főtitkára csütörtökön Budapesten azon a tájékoztatón, amelyen a nemzetközi szervezet tanulmányát mutatták be az újságíróknak.

A helyettes főtitkár megfogalmazta: szükséges továbbá az, hogy Magyarországon a közszférában további létszámleépítés valósuljon meg.

Verses János pénzügyminiszter kiemelte, az elkészített OECD tanulmány legfontosabb üzenete az, hogy folytatni kell a fiskális konszolidációt, de emellett tartani kell a gazdasági egyensúlyt, illetve azt javítani kell. Egyúttal hozzátette, az OECD tanulmányból is kiderül, a reformok folytatása növeli az üzleti szféra bizalmát Magyarország iránt.

Kérdésekre válaszolva az OECD jelenlévő szakértői elmondták, erre évre 1,5-2 százalék körüli gazdasági növekedést várnak Magyarországon, jövőre 3-3,5 százalék között lehet a gazdasági bővülés, ez azonban függ a gazdaságpolitika továbbvitelétől, illetve a nemzetközi gazdasági környezet hatásaitól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×