Infostart.hu
eur:
362.59
usd:
311.88
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Az oroszok késésben vannak

Késik az új orosz Superjet 100 (SSJ) típusú repülőgépek szállítása - jelentette be az orosz állami Egyesített Repülőgépgyártó Holding elnöke. Alekszej Fjodorov azt nem tudta megmondani, hogy mennyit kell a megrendelőknek várni.

A Kommerszant című orosz gazdasági lap azt írta, hogy a kísérletek sorozata és a különféle engedélyek, igazolások beszerzése - ami az SSJ esetében még el sem kezdődött - általában egy-másfél évet emészt fel. A lap ugyanakkor emlékeztetett: egy másik gép, az AN-148 első ízben már 2005-ben felszállt, de a szériagyártás megkezdését csak az idei év végére tervezik.

Az SSJ első repülését tavaly nyárra tervezték, aztán késő őszre halasztották, és a Kommerszant értesülése szerint most idén április-májusra tervezik, vagyis ez máris egy év késést jelent. (Érdekes, hogy a lap által megkérdezett elemzők szerint ilyen hatalmas fejlesztés esetében másfél-kétéves lemaradás tűrhetőnek számít. A szakértők többek között az Airbus A380 és a Boeing 787 Dreamliner típusú gépeket említették példaként: az előbbi első darabját bő másfél, az utóbbiét féléves késéssel kapták meg megrendelői.)

Az SSJ az utóbbi évek legnagyobb vállalkozása az orosz repülőgépgyártásban, tervezett költsége 1,4 milliárd dollár (mintegy 231 milliárd forint). A prototípus szeptemberi bemutatóján Szergej Ivanov első miniszterelnök-helyettes azt mondta: ez lesz az első orosz személyszállító repülőgép, amely megfelel a nemzetközi normáknak.

A szerződés szerint a legnagyobb megrendelőnek, az Aeroflotnak novembertől havonta egy gépet kellene kapnia, az SSJ-vel akarja ugyanis felváltani a Tu-134 típusú repülőgépeit.

Az Aeroflot a szállítás késése esetén naponta és gépenként 12 ezer dollárt, de egy gépre összesen nem többet mint másfél millió dollárt követelhet, és öt repülőgép hat hónapnál hosszabb késedelme esetén követelheti a szerződés felbontását és a 15 millió dollár kifizetett előleg és kamatai visszatérítését.

A társaság azonban szóvivője szerint még nem kapott értesítést a késedelemről, és egyelőre nincs szó pönáléról.

Orosz szakértők szerint ugyan az Aeroflotnak esetleg még kifizetődő is lehetne a szerződés felbontása, de ezt politikai okokból nem fogja megtenni, mi több, valószínű, hogy a társaság, amelynek többségi tulajdonosa az állam, a kikötött fájdalomdíjat sem követeli majd.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×