eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Még mindig az áfán csalnak a legtöbben

A tavalyi évben az APEH 357 milliárd forint adóhiányt tárt fel ellenőrzései során. A listát az áfa-ellenőrzések vezetik, ezen a területen 63 milliárd forint, a vagyonosodási vizsgálatok során 43 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg a revizorok.

Tizenegyezer vagyonosodási vizsgálatot végeztek el 2007-ben az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal munkatársai, a tavaly megkezdettek közül több ezret idén fejeznek be - mondta az InfoRádiónak az APEH elnökhelyettese.

Varga Lászlóné közölte: a vagyonosodási vizsgálatok során 42,7 milliárd forintos adóhiányt állapított meg az adóhivatal, az ellenőrzéseknek az adóbevételekre és a gazdaság fehéredésére gyakorolt hatása azonban lényegesen nagyobb.

Az APEH kiemelten kezelte a társadalombiztosítási járulékok ellenőrzését. Az adóhivatal elnökhelyettese úgy véli: a járulékbevételek növekedése és a foglalkoztatottak számának emelkedése jelzi, hogy ez a terület is fehéredett.

Az általános forgalmi adó megfizetését is fokozottan ellenőrizte az APEH tavaly: elsősorban az áfa-minimalizáló cégeket - a nagy forgalom mellett kevés áfát bevallókat -, illetve a jogosulatlan visszaigénylőket - mondta Varga Lászlóné.

A legnagyobb adóhiányt, körülbelül 85 milliárd forintnyit ezen a területen állapították meg tavaly - közölte az APEH elnökhelyettese.

Az adóhivatal munkatársai 2007-ben összesen 357 milliárd forintnyi nettó adókülönbözetet tártak fel, és 212 milliárd forintnyi büntetést szabtak ki - fűzte hozzá Varga Lászlóné.Szigor idén is

Idén is a feketegazdaság fehérítése áll az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal feladatainak középpontjában. Ide tartozik többek között a minimumadó ellenőrzése, valamint a vagyonosodási és preventív vizsgálatok - mondta az APEH elnökhelyettese.

Hangsúlyos lesz idén a költségvetés szempontjából legnagyobb kockázatot jelentő területek, például az áfa-visszaélések vagy a határon átnyúló kereskedelem vizsgálata. Ezen belül különösen a használt gépjárművek és a számítástechnikai alkatrészek kereskedelmét, illetve a gabonavertikumot vizsgálja majd az adóhivatal - közölte Varga Lászlóné.

Az új jogszabályok érvényesülését is ellenőrzik majd az APEH munkatársai, az ilyen feltárásoknál azonban méltányosan járnak majd el, kivéve akkor, ha a hibák hátterében az adózás szándékos kikerülése áll - fűzte hozzá a hivatal elnökhelyettese.

Az új jogszabályok értelmezésében az APEH ügyfélszolgálata nyújt segítséget az adózóknak, emellett az adóhivatal munkatársai is továbbképzéseken vesznek részt, hogy választ tudjanak adni az érdeklődők kérdéseire - mondta Varga Lászlóné.

Most kapja meg az APEH az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól az egészségügyi ellátásra jogosultak adatait. Ezeket először egyezteti az adóhivatal, amelynek munkatársai csak akkor veszik fel a kapcsolatot a munkáltatókkal vagy a munkavállalókkal, ha utóbbiak adatai egyáltalán nem szerepelnek a rendszerben - fűzte hozzá az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettese.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta az előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Kezd beindulni a lakáspiac: hol éri meg legjobban lakásba fektetni a pénzünket?

Kezd beindulni a lakáspiac: hol éri meg legjobban lakásba fektetni a pénzünket?

Nemrég jelent meg az Európai Unió tagországaira vonatkozó legfrissebb lakásárindex, melyből kiderült, hogy az idei második negyedévben - több mint egy év után - megtört az éves árcsökkenés trendje és 1,3 százalékos áremelkedés következett be. Az egyes országok között továbbra is nagyok a különbségek, így érdemes megnézni, hol csökkennek még mindig a lakásárak és mely országok léptek a növekedés útjára, illetve mi történt az elmúlt évtizedben az EU országainak lakásáraival. Hol érdemes leginkább lakásba fektetni a pénzünket?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×