Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lassuló gazdasági növekedés, gyorsuló infláció

Lassuló világgazdasági növekedésre és magasabb inflációra lehet számítani a következő években - mondta el az InfoRádióban a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója. Duronelly Péter szerint az amerikai gazdaság lassulásának hatását tompítja, hogy az Amerikába exportáló országok a kivitel helyett a belső fogyasztást fogják növelni.

Az amerikai és a világgazdaság is jelentős változások előtt áll - mondta a szakértő, aki szerint az amerikai lakossági fogyasztás növekedése drámaian lelassul a jövőben, de az is elképzelhető, hogy a növekedés megáll.

Mindez maga után vonja, hogy egyre kevesebbet fognak importálni a tengerentúlon, ez pedig számos, az exportra épülő gazdaság számára azt jelenti: fejlődésüknek új irányt kell találniuk. Ilyenek a délkelet-ázsiai és az olajtermelő országok.

Megoldás lehet számukra a belső fogyasztás növekedése. Kínában például a lakosság ugyan nagyon szegény, a jegybanknak azonban hatalmas mennyiségű devizatartaléka van.

Azaz van pénzük arra, hogy az export helyet beindítsanak egy másik motort, amely húzhatja a gazdaságot. Infrastrukturális beruházásokat ugyanis tudnak majd finanszírozni, és arra is lehetőségük lesz, hogy növeljék külföldi befektetéseiket.

Rámutatott: például Angolában, ahol az olajtermelés felfutása várható a jövőben, Kína az egyik legnagyobb befektető.

Duronelly Péter összegezve elmondta: a növekedés nem fog jelentősen visszaesni, de a világgazdaság szerkezete átalakul a jövőben. Alapvetően az állami pénzekből megrendelt beruházások indukálják majd a növekedést.

Egy másik változás lesz, hogy míg az utóbbi években gyors növekedés volt jellemző, viszonylag alacsony infláció mellett, addig a következőkben gyorsabban emelkedő inflációra és lassuló gazdasági növekedésre számíthatunk a világban.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×