Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Több ajánlat érkezett az ELMŰ részvényeire

Érvényes ajánlatok érkeztek a Budapesti Elektromos Művek 10,6 százalékos részvénycsomagjára, amelyet a főváros nevében a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. hirdetett meg eladásra - közölte a társaság vezérigazgatója.

Gál Csaba elmondta: sem az ajánlatevők számát, sem azok nevét nem hozhatja nyilvánosságra, a tenderről a főváros holnap ad tájékoztatást.

A vezérigazgató emlékeztetett: a pályázati kiírás szerint a minimális ár 16 milliárd forint, az Elmű-részvények jelenlegi árfolyamán a csomag értéke mintegy 20 milliárd forint.

A jelenlegi fő tulajdonos német RWE stratégiai szövetségesével együtt az 1995-ös privatizációkor szerezte meg a részvények többségét, most mintegy 82 százalékos tulajdonosai a közművállalatnak.

Budapest vezetése nehéz anyagi helyzete miatt döntött úgy tavaly nyáron, hogy eladja meglévő ELMŰ-részesedését 25 ezer forintos minimálárfolyamon.

Piaci hírek szerint két szakmai befektető pályázott a társaság egytizedéért, a fő tulajdonos RWE és az MVM.

Ha a fő tulajdonos RWE-nek sikerül megvenni a felkínált pakettet, akkor 90 százalék fölé kerül és a többi részvényesnek kötelezően ajánlatot kell tennie.

A meghívott befektetők csütörtök délelőttig nyújthatták be ajánlataikat, második forduló csak akkor lesz, ha ajánlatárak megegyeznek egymással, egyébként a legtöbbet kínálóval Budapest már pénteken szerződik.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×