Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.71
bux:
145610.97
2026. november 5. csütörtök Imre

Közel minden tizedik embert elküldenek a Malévtól

Csoportos, de 9 százalékot meg nem haladó létszámleépítést tervez a Malév. A légitársaság vezetése által kiadott közlemény szerint az intézkedéstől évente 1,2 milliárd forint megtakarítást várnak. Az orosz tulajdonban lévő Malév cégcsoport jelenleg 3508 embert foglalkoztat.

A Malév vezérigazgatója, miután találkozott az érdekképviseletek vezetőivel azt mondta: a létszámleépítésre elsősorban azért van szükség, hogy a vállalatcsoport munkavállalóinak 91 százalékának továbbra is biztos munkahelye legyen.

Leonov Péter hozzátette: hatékonyabb és egyszerűbb vállalatvezetést szeretnének létrehozni, kevesebb osztállyal, igazgatósággal és adminisztratív dolgozóval.

A szervezet átalakítása, valamint az alkalmazotti létszám csökkentése mellett továbbra is teljes mértékben biztosítható a szokásos és biztonságos üzletmenet - közölte a Malév vezetősége.

A tervezett csökkentés a cégcsoport létszámának kevesebb mint 10 százalékát érinti, ami teljes mértékben a privatizációs szerződésben vállalt határon belül marad - állítja a vállalat.

Előzetes számítások szerint a létszám optimalizálás éves szinten 1,2 milliárd forintos megtakarítást jelent, a leépítés megtérülése kevesebb, mint egy év.

A csoportos létszámcsökkentési szándékát a Malév Zrt. megküldte a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központnak, illetve a légitársaság érdekképviseletei részére.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×