Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.51
bux:
145592.22
2026. november 5. csütörtök Imre

Kartell gyanújával indult eljárás 12 építő cég ellen

Kartell gyanújával indított eljárást a Gazdasági Versenyhivatal 12 építő cég ellen - mondta el az InfoRádiónak a GVH szóvivője. A szervezet gyanúja szerint az érintett társaságok, magyarországi vasútvonalszakaszok felújítására, átépítésére, rehabilitációjára kiírt közbeszerzési eljárások során előzetesen megállapodtak a várható győztes személyéről, valamint a támogatók alvállalkozói és pénzügyi kompenzálásáról.

Kartell gyanújával indított eljárást a Gazdasági Versenyhivatal 12 építő cég ellen - közölte a szervezet szóvivője.

Mihálovits András az InfoRádióban kiemelte: a hivatal november 20-án előzetes értesítés nélkül helyszíni szemlét tartott több társaságnál.

Ennek alapján úgy vélték: alaposan feltételezhető, hogy a vállalkozások 2006-2007-ben a MÁV és a Nemzeti Autópálya Zrt., valamint jogutódja, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. által a magyarországi vasútvonalszakaszok felújítására, átépítésére, rehabilitációjára kiírt közbeszerzési eljárások során előzetesen megállapodtak a várható győztes személyéről, valamint a támogatók alvállalkozói és pénzügyi kompenzálásáról - fejtette ki.

A feltételezett megállapodások a szerepek elosztásán túl a GVH szerint valószínűleg azt eredményezték, hogy a vállalkozások nyertes pályázataikban a korábbi hasonló munkák átlagárait jelentősen meghaladó egységárakat alkalmazhattak - közölte a GVH szóvivője.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették - jegyzi meg a GVH.

Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint az eljárásokra biztosított idő 180 nap, ez azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható.

Az esetleges büntetés az előző éves nettó árbevétel tíz százaléka lehet - közölte a szóvivő.

Mihálovits András hozzátette: a közbeszerzésekből is kizárhatóak a kartellen rajtavesztett cégek.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas esésben az AI-papírok

Hatalmas esésben az AI-papírok

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq 4, az S&P 500 közel 2,5 százalékot zuhant, miközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×