Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
323.92
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Garamhegyi: a Hankook esetében a kormány egyedi döntést hozott

2003 óta 43 cég kapott összesen 80 milliárd forint nagyságrendben vissza nem térítendő állami támogatást - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára.

Garamhegyi Ábel a dél-koreai Hankook-kal aláírt támogatási szerződés nyilvánosságra hozatalával összefüggésben hangsúlyozta, hogy a kormány olyan egyedi döntést hozott, amely egyértelműen nemzetgazdasági jelentőségű.

Az államtitkár hozzátette: a tárca által kiadott több mint kéttucat ajánlatból több már szerződéskötési fázisban van; ezek szintén egyedi kormánydöntéssel vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a beruházáshoz.

Kezdetben tíz évre, most öt évre kötik a szerződéseket, amelyekben a kötelezettségvállalásokat tekintve nincs jelentős különbség - emelte ki a államtitkár. Hozzátette: a monitoring a szerződés ideje alatt tart, és helyszíni ellenőrzésekkel, folyamatos jelentés alapján, valamint alkalmanként meglepetésszerű helyszíni vizsgálattal bizonyosodnak meg arról, hogy a cég betartja a szerződéses kötelezettségeit. Szankciót még nem kellett egyetlen esetben sem alkalmazni.

Egy beruházás esetében a ráfordítás összege alacsonyabb lett, így a támogatási összeget arányosan csökkentették - mondta az államtitkár.

Garamhegyi Ábel közölte, hogy a jövő év közepéig minden egyedi kormánydöntésen alapuló támogatási szerződést nyilvánosságra hoznak. Hozzátette: ez természetesen rontja a GKM tárgyalási pozícióját, ugyanúgy, mint ahogy a Hankook-kal kapcsolatos "politikai adok-kapok" is. Néhány tárgyalás lelassult, néhány befektető pedig jelezte, kivár éppen emiatt az ügy miatt - hangsúlyozta.

A Hankook 15 milliárd 882 millió forint fejlesztési támogatást kapott a gazdasági tárcától, emellett legfeljebb 10 milliárd forintos adókedvezményt is érvényesíthet 2011-ig.

A nyilvánosságra került szerződés szerint a dél-koreai multinacionális vállalat egy jövőbeli adóváltozás esetére is biztosítékot kapott.

A gumigyártás fejlődésének öt százalékából több mint egy százalékot a Hankook hozott - hangsúlyozta Garamhegyi Ábel.

Az államtitkár az InfoRádiónak kifejtette: a Hankook folyamatosan hív le az állami támogatásból az éves ütemezésnek megfelelően.

A Hankook-nál jelentkező munkaügyi problémákkal kapcsolatosban Garamhegyi Ábel elmondta: az államháztartási törvény azt köti ki, hogy az egyedi kormánydöntéssel született támogatási szerződések megkötésének idején rendezettek legyenek a munkaügyi kapcsolatok. A Hankook esetében az odaítélésnél nem voltak szabálytalanságok, és a cég a továbbiakban együttműködik a hatóságokkal, tehát munkaügyi helyzetnek nincs hatása a beruházási támogatásokra.

"Bizonyos szabálytalanságokat értelemszerűen elkövetnek", de ez talán a feszített kezdésnek köszönhető, és ezt gyorsan le tudja zárni a társaság - fogalmazott az államtitkár.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×