Infostart.hu
eur:
362.76
usd:
323.34
bux:
147407.73
2026. november 5. csütörtök Imre

Megtévesztő reklámokért bírságolták meg a UPC-t

A fogyasztók megtévesztése miatt 35 millió forintra büntette a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft-t a Gazdasági Versenyhivatal.

A versenyhivatal szóvivője az InfoRádióban elmondta: tavaly a cég a kábeltelevíziós és telefonszolgáltatás együttes igénybevételéről közzétett reklámjaiban nem, vagy nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy az ígért kedvezményeket csak hűségnyilatkozat aláírása után lehet igénybe venni.

Az eljárásban a versenyhatóság a többi között azt is megállapította: a UPC nem megfelelően közölte azt sem, hogy a kedvezményes időszak meddig tart. Az sem derült ki, hogy az akció csak az új előfizetőkre vonatkozik, vagy a régiekre is - tette hozzá Mihálovits András.

A büntetés összegének meghatározásakor a Gazdasági Versenyhivatal figyelembe vette, hogy a kábeltelevíziózás területén piacvezető vállalkozásról van szó, és hogy a UPC-t már korábban is elmarasztalták.

Kérdésre válaszolva a szóvivő ugyanakkor elismerte, hogy a fogyasztókat leginkább csak önmaguk védhetik meg, mindenkinek alaposan tájékozódnia kell a szerződéskötés előtt, és el kell olvasnia az apró betűs részt is.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×