Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
323.48
bux:
147791.4
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyorsjelentés: elmarad a MOL adózott eredménye a tavalyitól

A MOL Nyrt. az elemzői várakozásokat némileg meghaladó 59,5 milliárd forint adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben és 131,5 milliárd forintot a háromnegyed évben, a negyedéves eredmény 35 százalékkal, a háromnegyed-éves 33 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A MOL szerdán közzétett, IFRS (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok) szerinti gyorsjelentése szerint csoport üzleti eredménye speciális tételek nélkül 75,5 milliárd forint volt a harmadik negyedévben 20 százalékkal kevesebb, mint egy éve. A MOL árbevétele a harmadik negyedévben 685 milliárd, a háromnegyedévben 1.807 milliárd forint volt, 10 illetve 20 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A gyorsjelentésben felhívják a figyelmet arra, hogy az olajiparban az árrés USA dollárban határozódik meg, míg a feldolgozási költségeink helyi devizában merülnek fel. Ezért a forintban számolt működési eredmény harmadik negyedévi romlásának jelentős része a dollár forinthoz viszonyított 15 százalékos gyengüléséből ered.

"A gyenge dollár jellemezte gazdasági környezet kihívása ellenére harmadik negyedéves eredmények ismét bizonyították üzleteink hatékonyságát és stratégiánk helyes irányát" - idézi a jelentés Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki szerint az első háromnegyedév során elért eredményeik bizonyítják részvényeseiknek a MOL kiváló működését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
A vezetők kezében a kiégés elleni gyógyír receptje − Még több tapasztalat-átadás a munkaügyek világából az ősz HR-csúcsán

A vezetők kezében a kiégés elleni gyógyír receptje − Még több tapasztalat-átadás a munkaügyek világából az ősz HR-csúcsán

A mind gyakoribbá váló kiégés megelőzésében és kezelésében kulcsszerepe van a vezetői attitűdnek: a munkaterheléstől az igazságos bánásmódig számos tényező lenne ugyanis orvosolható kompetens vezetői fellépéssel. Rendkívül gyakori azonban felsőbb pozíciókban az inkompetencia. Védőhálóként egy ideig képes ellensúlyozni a helyzetet egy valódi közösség, annak létrejöttéhez azonban sokkal több kell a kötelező csapatépítőknél – mondta el Horváth Irma, a Kahoot! L&D igazgatója a Portfolio-nak, aki arról is beszélt, hogyan lehet az egyre terjedő hibrid munkahelyeken erős közösségeket összekovácsolni. Irma a Portfolio HR (R)evolution 2026 konferencia előadói között szerepel, ahol még részletesebben beszél a témáról. Csapjon le most az esemény utolsó jegyeire!Támogatott tartalom

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×