Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.69
bux:
147811.39
2026. november 5. csütörtök Imre

Így változnak az ingatlanok adószabályai

A korábbi 15 év helyett már 5 év után adómentes a lakásértékesítés, ami pozitív változás a jövő évi adótörvényekben - mondta az InfoRádiónak az Otthon Centrum elemzője, Valkó Dávid.

Az Otthon Centrum elemzője az InfoRádiónak elmondta: pozitív változás a jövő évi adótörvényekben, hogy 2008-tól a korábbi 15 évről 5 évre csökken az az időszak, amin belül az eladott lakásból származó bevétel után adózni kell.

A jelenlegi adótörvények szerint, ha valaki értékesítette ingatlanát és az nem volt legalább 15 évig a tulajdonában, és nem újabb ingatlant vásárolt az eladási árból, akkor a személyi jövedelemadójának alapját növelte a bevétel.

Igaz volt ez abban az esetben is, hogy ha ingatlant vásárolt ugyan a vételárból, de az új ingatlan értéke alacsonyabb volt az eladási árnál, ez esetben a két összeg különbsége után kellett adózni.

De nem a lakás eladásakor kapott teljes összeget kellett leadózni, mivel az bevételnek minősült a törvény szerint, hanem abból le kellett vonni a szerzéskori értékét, az illetéket és az igazolt felújítási költségeket. Az így adódó összeg minősült, illetve a hatályos törvények szerint minősül még ma is jövedelemnek.

A parlament által elfogadott adótörvények most úgy rendelkeznek, hogy az ingatlaneladás már 5 év után adómentes lesz, akkor is, ha nem újabb ingatlanba fekteti a pénzét az eladó.

Az Index egy példán mutatja be, hogy mi történik, ha valaki 4 év tulajdonlás után kívánja értékesíteni ingatlanát. Ha 2008-ban eladja 15 millióért azt az ingatlant, amit 2004-ben vásárolt 10 millióért, és az illetékek, valamint a felújítás összege félmillió forint volt, akkor ebben az esetben nem 4,5 millió forint után kell 25 százalékot adóznia, hanem csökkentheti az adóalapot az eltelt évek számától függően.

Az említett esetben ez azt jelenti, hogy a 4,5 millió forintnak a 30 százaléka lesz az adó alapja, így 1,35 milliónak az a 25 százalékát kell befizetnie az APEH-nak.

A jelenlegi szabályozás szerint ha a lakáseladásból származó jövedelmet az eladás után 60 hónapon belül újra ingatlanvásárlásra fordítja az eladó, a befizetett adót az APEH-nek automatikusan vissza kell utalnia.

Januártól azonban az adóhatóság mérlegeli, milyen az adózó vagyoni, jövedelmi és szociális helyzete, és megnézi, mire fordította a lakáseladásból származó pénzt. Adott esetben az APEH mondhatja, hogy az adó egésze vagy egy része visszajár, de dönthet úgy is, hogy ezt nem fizeti vissza az adózónak.

Kivételezett helyzetben lesznek azok, akik már eladták a lakásukat, és öt éven belül, de 2008. január 1-je után akarnak másikba költözni. Ha még idén év vége előtt a lakáseladásból jövedelmet szereznek vagy szereztek, és ezt lakáscélra használják fel a jövedelemszerzéstől számított 60 hónapon belül, még visszakapják a megfizetett adót.

Vagyis ha valaki tavaly eladta a lakását és abból 6 millió forint jövedelme keletkezett, és befizette a másfél millió forintos adót, az még vissza fogja kapni a teljes adó összegét, ha legkésőbb 2011-ig lakáscélra fordítja a teljes összeget, ebben az esetben a 6 millió forintot.

Hogyan változik jövőre az adózás?

A 2008-tól érvényes személyi jövedelemadó szabályok szerint amennyiben valaki az ingatlanvásárlás évében, vagy az azt követő évben eladja a lakást, akkor az abból származó jövedelem 100 százaléka után be kell fizetni az adót.

Ez az arány a megszerzést követő második évben 90, a harmadikban 60, a negyedikben pedig 30 százalékra csökken. A megszerzést követő ötödik évtől nem kell adót fizetni.

Jövedelemnek az ingatlan vásárlása és eladása közötti összeg számít, az adó mértéke 25 százalék.

Hanganyag: Kaputa Júlia

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×