Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.62
bux:
147905.42
2026. november 5. csütörtök Imre

Pert vesztettek a kartellező útépítők

Első fokon igazat adott a Gazdasági Versenyhivatalnak a Fővárosi Bíróság, azaz elutasította a vidéki útépítések során állítólag kartellező vállalkozások keresetét, amelyben a GVH döntésének megsemmisítését kérték. A GHV szóvivője azt mondta: 2005-ben 14 vállalkozást összesen 1,3 milliárd forintra büntettek kartellezés miatt.

A vállalatok a gazdasági minisztérium útgazdálkodási és koordinációs igazgatóságának 2001-ben és 2002-ben kiírt pályázatai keretében jelentkeztek vidéki utak építésére - mondta az InfoRádióban a versenyhivatal szóvivője.

A cégek azonban a GVH gyanúja szerint megállapodtak abban, hogy melyikük fogja megnyerni a pályázatot, és melyikül lesz az alvállalkozó - közölte Mihálovits András.

A versenyhivatal 2005-ös döntését a vállalatok a bíróság elé vitték, ám a Fővárosi Bíróság első fokon a GVH-nak adott igazat.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×