Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Mosonyi: Az európai versenyhivatal nem támogatná a MOL-OMV egyesülést

Ha az OMV és a MOL egyesülne, olyan monopolhelyzetbe kerülne az új cég Magyarországon, Szlovákiában és Ausztriában, amihez az európai versenyhivatal sohasem járulna hozzá - mondta Mosonyi György, a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. vezérigazgatója egy háttérbeszélgetésen. Hozzátette: az OMV szerint az új cégnek csak néhány benzinkutat kellene eladnia, a MOL számításai szerint azonban 400-500 állomást kellene bezárni.

Mosonyi György elmondta: az egyesült vállalat a magyar gázolaj nagykereskedelmi piacon 97 százalékos, a benzin nagykereskedelmi piacon pedig 94 százalékos részesedéssel rendelkezne. A szlovák piacon a két arány 88 százalék és 83 százalék, míg az osztrák területen 67 százalék és 75 százalék lenne.

A vezérigazgató szerint az OMV és a MOL között vannak kooperációs lehetőségek, például a gázüzletben, de az osztrák cég csak akkor lenne hajlandó az együttműködésre, ha megszerezhetné a magyar társaság fölött a kontrollt.

"Az OMV be akarja feketíteni a MOL-t Brüsszelnél"

Mosonyi György kifejtette: az OMV lobbicéget alkalmaz arra, hogy befeketítse a MOL-t és Magyarországot, és elhitesse Brüsszelben azt, hogy nincsenek tisztában az uniós szabályokkal.

A vezérigazgató úgy vélte, ha mégis bekövetkezne az egyesülés az OMV igazi pénzügyi befektetői, részvényesei is rájönnének arra, hogy az összeolvadás értékromboló.

Mosonyi György elmondta: az OMV ki nem mondott célja az, hogy a következő egy évben a MOL-t kiiktassa a versenyből. Az egyesülést azért akarja elkezdeni, hogy egy brüsszeli versenyjogi eljárás elinduljon, s ez gátolja MOL-t abban, hogy megvalósítsa saját terveit a következő egy évben.

A másik kiiktatása nem konszolidáció

A vezérigazgató kifejtette: a térségben folytatódni fog a konszolidáció az iparágban. Az a törekvés azonban, hogy az egyik cég kiiktassa a másikat a versenyből, inkább monopolhelyzetre való törekvés, semmint konszolidációs folyamat.

Mosonyi György szerint mindkét cég érdeke az, hogy megvalósítsa saját növekedési és részvényesi értéknövelő stratégiáját.

A saját részvény hányaddal kapcsolatban elmondta: nem tudni, hogy ennek az állománya miképpen alakul a közgyűlésig, lehet, hogy egy részét akvizícióra használják fel.

Kérdésekre válaszolva a vezérigazgató közölte: a Nabucco projektben kissé nehezebbé vált az együttműködés az OMV-vel, egyrészt a bizalom miatt, másrészt pedig azért, mert a gázüzletágban az uniós energiapolitikával ellentétben az osztrákok nem akarják tulajdonosi alapon kettéválasztani a gázszállítást és az egyéb gázzal kapcsolatos kereskedelmi tevékenységet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×