Infostart.hu
eur:
362.55
usd:
322.14
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Jövőre 155 milliárd forint uniós forrás jut a turizmus fejlesztésére

Jövő év végéig 155 milliárd forint uniós forrás használható fel turizmusfejlesztésre az első akciótervben - közölte az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára.

Ujhelyi István a Magyar Turizmus Zrt. külképviselői értekezletén azt mondta: a sikerhez megfelelő számú és minőségű program kell, továbbá az is, hogy a források által elindított beruházások nagysága a támogatás legalább duplája legyen.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára hozzátette: ha a pályázatok nem hozzák meg a várt eredményeket, akkor a következő akciótervben a kormány esetleg más területekre csoportosítja a forrásokat.

Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő időszakban a külpiacokon is erőteljesebb követelményrendszert állítanak fel.

A szakállamtitkár elmondta: a posztra kiírt pályázatában azt vállalta, hogy a Turisztikai Világszervezet versenyképességi indexe alapján összeállított listán a jelenlegi 40. helyről a ciklus végéig a 35-re lép előre Magyarország.

A kormány döntése alapján a Magyar Turizmus Zrt. költségvetését az idei év utolsó négy hónapjára 500 millió forinttal emelik meg. Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter korábban azt mondta, hogy megfelelő eredményt követően újabb 500 millió forinttal emelnék meg a cég marketing költségvetését.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×