Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
321.64
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Elképzelhető, hogy az OMV összehívja a MOL részvényeseit

Az OMV osztrák olaj- és gázipari cég összehívhatja a MOL részvényeseinek rendkívüli ülését, megakadályozandó, hogy a 40 százalékos részvényhányaddal rendelkező vállalatvezetés meghiúsítson egy esetleges ajánlatot.

A Reuters "egy, a helyzetet közelről ismerő forrásra" hivatkozva azt írta, hogy a bécsi székhelyű OMV más MOL-részvényesekkel tárgyal, és legkorábban a jövő héten összehívhatja a tulajdonosok ülését.

A forrás úgy fogalmazott, hogy "az OMV, vagy valamelyik más fontos részvényes esetleg elgondolkodik a rendkívüli ülés összehívásán."

A hírügynökség - időmegjelölés nélkül - idézte az OMV szóvivőjét is, aki azt mondta, hogy cége folytatja a párbeszédet a MOL független részvényeseivel.

A vezérek nyilatkoztak a Financial Timesnak

A MOL és az OMV vezetői a két cég közötti tárgyalásokról beszéltek a Financial Times-nak.

Wolfgang Ruttenstorfer azt mondta: elkerülhetetlen az iparági konszolidáció a térségben.

Hernádi Zsolt szerint viszont az osztrák cég ellenséges ajánlata szakította meg az egyébként már öt éve folyó egyeztetéseket.

A Financial Times felidézte: eddig két nagy intézményi befektető, a Templeton és a Centaurus közölte nyilvánosan, hogy támogatja a tranzakciót. Részletek itt!

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×