Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.73
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

A szakértő szerint emelkedik az adóelvonások mértéke

A konvergenciaprogramban vállaltak szerint az idei 38,1-ról, jövőre 37,8 százalékos szintre kellene csökkennie az átlagos adóterhelésnek. Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adószakértője szerint a parlamentnek benyújtott előterjesztésből tehercsökkenést nem lehet kiolvasni, sőt, az elvonások várhatóan emelkedni fognak.

Tovább gyengülhet az ország tőkevonzó képessége a régiós versenytársakhoz képest, az adóterhek ugyanis a befektetők számára fontos szempontot jelentenek.

Mint azt az elemző elmondta, a kormány 4 százalékos GDP-növekedéssel számol. Ennél azonban magasabb lesz a bérek növekedése - amelyek így sok esetben magasabb adókulcs alá esnek -, valamint a fogyasztói infláció is, azaz az áruforgalmi adóból is többet szed be az állam. A kabinetnek emellett uniós előírások alapján két lépcsőben növelnie kell az cigaretta jövedéki adóját is.

Igaz, az adójóváírások szabályát az emberek számára kedvezően módosítaná a kabinet, ennek hatása azonban nem kompenzálja a többi adóbevétel növekedését, így a szakértő szerint nem látható, hogyan csökken majd 0,3 százalékkal az adóelvonás GDP-arányos mértéke.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Egymilliárd dolláros veszteség: megroppant a tőzsdére készülő brit AI-cég

Egymilliárd dolláros veszteség: megroppant a tőzsdére készülő brit AI-cég

Komoly akadályba ütközött a legértékesebb brit AI-startupnak számító Nscale tőzsdei bevezetése, miután a Microsoft visszautasított egy több tízmilliárd dolláros újabb megállapodást. Az amerikai technológiai óriás nem élt azzal a lehetőséggel, hogy több mint kétszeresére bővítse a meglévő szerződését egy texasi adatközpont számítási kapacitásának bérlésére, így a 35 milliárd dolláros értékeltséggel tőzsdére készülő vállalatnak új ügyfeleket kell találnia a kieső jövőbeli bevételek pótlására - jelentette a Financial Times.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×