Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
321.78
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Szén-dioxid csapdát fejleszt a MOL

A jelenleginél magasabb szinten lehet csak stabilizálni a szén-dioxid kibocsátást - véli a MOL vezető közgazdásza. Varró László azt mondta: a világon jelenleg növekszik a fosszilis energia iránti igény, a cél azonban az, hogy a klímaváltozás ennek ellenére is lassuljon.

Varró László, a vállalat vezető közgazdásza az InfoRádióban elmondta: a megújuló energiaformák használatába és kutatásába a MOL is bekapcsolódott, a fosszilis energiahordozókat azonban belátható időn belül még nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Sőt, ezek felhasználása világviszonylatban jelentősen nő, a fejlődő országok modernizációja miatt. Mint mondta, jelenleg világszerte minden 10. embernek van autója, csaknem 2 milliárd ember lakóhelyén azonban még mindig nincs villamosenergia.

Kína, India vagy Brazília gazdasági fejlődésével ugyanakkor ezekben az országokban is egyre többen élnek olyan színvonalon, mint Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában. Kínában pedig az utóbbi öt évben havonta adtak át olyan kapacitású erőműveket, mint amennyi a teljes magyar energiaszükséglet.

Az energiafelhasználás tehát a MOL vezető közgazdásza szerint az elkövetkezendő években csak emelkedni fog, az éghajlatváltozást pedig ezért csak lassítani lehet, megakadályozni nem.

A magyar vállalat ezt tűzte célul. Bekapcsolódott például egy olyan európai uniós kutatásba, amely a kéményből kiáramló szén-dioxid "elfogását" és tárolását célozza, a káros anyag így nem jutna ki a légkörbe.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Viktor Athénból nemcsak történelmi és futballélményekkel tért vissza az Invest stúdiójába, hanem egy tőkepiaci tanulsággal is: Görögország a válságok után látványosan visszatért a befektetői térképre. Áronnal megnézték, hogyan lett az egykori államcsőd-közeli országból az elmúlt évek egyik izgalmas tőzsdei sztorija, és hogyan kerül egy Coca-Cola-palackozó cég a görög index egyik legfontosabb szereplői közé. Innen fordulunk rá az amerikai félidős választások piaci következményeire, különösen arra, hogy a politikai fordulat miként érintheti az adatközpont-építéseket és az AI-részvények körüli hangulatot. Szó lesz az Anthropic készülő IPO-járól is, amely az AI-korszak egyik legnagyobb tőzsdei mérföldköve lehet, emellett beszéltek a Ferrari és a Porsche eltérő luxusstratégiájáról, a kínai tőzsdei beavatkozások tanulságairól, a Binance körüli kriptós incidensről, és az OTP paraguayi befektetéséről is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×