Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Negyvenmilliót ad a MOL a zöldövezeti programra

40 millió forintot ad idén zöldfelületek létesítésére a MOL-csoport - jelentette be a cég vezérigazgatója. Mosonyi György elmondta: tapasztalataik szerint 1 forint támogatás 3-4 szeres értéket hoz létre.

Idén harmadik alkalommal hirdeti meg a MOL csoport és az Ökotárs Alapítvány a zöldövezeti programot Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. A kétfordulós pályázatra civil szervezetek iskolákkal, vagy más önszerveződő közösségekkel együttműködve pályázhatnak.

A MOL idén 40 millió forintot ad erre a programra. Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgató-helyettese elmondta: egy-egy pályázat átlagosan 100 ezer és 500 ezer forint közötti összeget kap, a tavalyi 10 millió forintos támogatási keretet 33 pályázó között osztották fel.

A MOL vezérigazgatója azt mondta: a gazdasági szférának is el kell fogadni, illetve integrálni kell üzleti stratégiájába a fenntartható fejlődés elveit. "A befektetőket befolyásolja az, ha egy cég figyelembe veszi a fenntartható fejlődés szempontjait" - hangsúlyozta Mosonyi György, aki hozzátette: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy minden felajánlott 1 forint megtöbbszöröződik, 3-4 szeres értéket hoz létre.

Hanganyag: Paulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×