Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
321.78
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Magyarországon csökkenteni kell az adminisztrációs terheket

Magyarország egy év alatt 21 helyet lépett előre az üzleti környezet megítélésében. A Világbank éves értékelésében azonban azt is kiemelte, hogy csökkenteni kellene az adóterheket és az azokkal járó adminisztrációt.

Tavaly Magyarország az üzleti környezet megítélésében 66. volt, idén pedig a 45. helyre ugrott - mondta Pradeep Mitra, a Világbank vezető közgazdásza, aki Budapesten ismertette a szervezet jelentését.

Hozzátette, hogy az Európai Unió tagországai közül nálunk volt tapasztalható a legnagyobb javulás az üzleti környezetben.

Ezzel a térségből - Szlovákiát kivéve - mindenkit magunk mögé utasítottunk, és a volt szocialista országok közül csak a balti államok és Grúzia előznek meg minket.

A Világbank közgazdásza azonban arra is figyelmeztetett, hogy csökkenteni kell az adók számát és mértékét, valamint az adminisztrációs terheket is.

Kóka János gazdasági minsiter elmondta: a vállalkozások adminisztrációs terhei évi ezer milliárd forintra rúgnak, és az ország jelenlegi helyzetében ennek fele lenne az elfogadható mérték.

Draskovics Tibor, az államreformért felelős kormánybiztos pedig azt mondta, hogy a kormány az uniós költségvetési ciklus végére, vagyis 2013-ra éppen a mostani felére kívánja csökkenteni az állampolgárok és a vállalkozások adminisztrációs terheit.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Viktor Athénból nemcsak történelmi és futballélményekkel tért vissza az Invest stúdiójába, hanem egy tőkepiaci tanulsággal is: Görögország a válságok után látványosan visszatért a befektetői térképre. Áronnal megnézték, hogyan lett az egykori államcsőd-közeli országból az elmúlt évek egyik izgalmas tőzsdei sztorija, és hogyan kerül egy Coca-Cola-palackozó cég a görög index egyik legfontosabb szereplői közé. Innen fordulunk rá az amerikai félidős választások piaci következményeire, különösen arra, hogy a politikai fordulat miként érintheti az adatközpont-építéseket és az AI-részvények körüli hangulatot. Szó lesz az Anthropic készülő IPO-járól is, amely az AI-korszak egyik legnagyobb tőzsdei mérföldköve lehet, emellett beszéltek a Ferrari és a Porsche eltérő luxusstratégiájáról, a kínai tőzsdei beavatkozások tanulságairól, a Binance körüli kriptós incidensről, és az OTP paraguayi befektetéséről is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×