Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
321.76
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Kinek segítenek az adóváltozások?

Az egységesítést és az egyszerűsítést szolgálják az adórendszerben tervezett változtatások - mondta a pénzügyminiszter. A Fidesz ugyanakkor úgy vélte: nem segítik a versenyképességet a kormányzati lépések.

A pénzügyminiszter a Versenyképességi Tanács ülése után hangsúlyozta: nem cél az adótömeg növelése, és ez összhangban van a konvergenciaprogrammal.

Veres János hozzátette: a végleges adójavaslatok kidolgozásánál a gazdasági szereplők javaslatait is figyelembe veszik.

Az ülésen a gazdasági és közlekedési miniszter arról beszélt, hogy a kormány jelentős mértékben csökkentette a magyarországi vállalkozások adminisztrációs terheit, de szerinte még több száz milliárd forintot lehetne megtakarítani.

Kóka János hangsúlyozta: egyszerűbbé és olcsóbbá vált a vállalkozások indítása, 2008-tól pedig már akár egy óra alatt lehet majd céget regisztráltatni.

A Fidesz szerint nem segítik a versenyképességet a kormányzati lépések. Szíjjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője azt mondta: a tervezett intézkedések veszélyeztetik a kis- és közepes vállalkozások működését.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×