Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A kormány 2,2 százalékos GDP-növekedést vár idén

Az idén 2,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol a Pénzügyminisztérium; a GDP a tárca előrejelzése szerint jövőre 2,8 százalékkal bővül.

Veres János pénzügyminiszter a prognózist ismertetve elmondta: az infláció ebben az évben 7,5 százalék, jövőre 4,5 százalék lesz, az államháztartás GDP arányos hiánya az idén 6,4 százalékot, jövőre pedig 4,1 százalékot tesz majd ki.

Közlése szerint szeptemberre 200,1 milliárd forint, az év egészére 1.529,4 milliárd forint hiányt vár - önkormányzatok nélkül - a Pénzügyminisztérium, ami a GDP 6 százalékával egyenlő.

Szeptemberre 200 milliárd forint, az év egészére 1.529 milliárd forint hiányt vár a Pénzügyminisztérium - jelentette be Veres János pénzügyminiszter. A pénzforgalmi hiány 2007-ben a GDP 6 százalékát éri el.

Az államháztartás az év első 8 hónapjában 982 milliárd forintos hiánnyal zárt, szeptemberben pedig 200 milliárd forintos deficitet várnak a pénzügyminisztériumban- jelentette be a tárca vezetoje tájékoztatóján.

A pénzügyminiszter külön szólt a költségvetés többletbevételeiről. Szerinte a magasabb adóbevételek részben a kormány feketegazdaság elleni intézkedéseinek köszönhető, részben pedig azzal magyarázható, hogy a költségvetés konszolidációja átmenetileg magasabb inflációval jár.

Veres János ismertetése szerint összességében közel 190 milliárd forint plusz bevétel keletkezett ebben az évben a költségvetésben. Ebből a többletbevételből többek között 60 milliárdot a MÁV átszervezésére, 40 milliárd forintot a kockázati tartalék növelésére, illetve 15 milliárd forintot gyógyító megelőző ellátásra fordít a kormány.

Veres János hangsúlyozta: a megnövekedett tartalékkal a minisztériumoknál a korábbi években felhalmozódott 420 milliárd forint maradványt, 300 milliárd forintra kívánják csökkenteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×