Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.58
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Sokat profitál Harry Potterből és társaiból a turizmus

Jelentősen többen keresték fel azokat a nagy-britanniai vidékeket, amelyeket filmek vagy televíziós sorozatok helyszíneként ismertek meg az emberek. Harry Potter például 9 millió font (mintegy 3,4 milliárd forint) pluszbevételt hozott Northumberland grófságnak.

A Harry Potter filmek hatására a korábbinál 120 százalékkal többen keresték fel a filmbeli varázslóiskolának helyet adó Alnwick kastélyt, ami 9 millió fontot hozott Northumberland grófságnak.

A Da Vinci-kód és a Gosford Park című filmek, valamint A völgy ura és a Balamory című sorozatok szintén sokat lendítettek forgatásuk helyszínének idegenforgalmán. A gyerekek által kedvelt Balamory-nak köszönhetően 2003-ban az egy évvel korábbinál 160 ezerrel többen látogatták meg a Mull szigetén lévő Tobermory-t, amelynek egyébként csak mintegy ezer állandó lakója van.

A skót turisztikai hivatal becslése szerint a sorozat mintegy 5 millió fonttal dobta meg Mull és a környező szigetek idegenforgalmi bevételeit.

A brit filmtanács főtitkára a fenti adatokat is tartalmazó dokumentum megjelenése után nem győzte hangsúlyozni, milyen jelentős szerepet játszanak a brit filmek és sorozatok abban, hogy a világ többi része megismerje az ország szépségeit.

Számtalan turista veszi az irányt azokra a helyekre, amelyeket a tévében vagy a moziban látott, és a hatás évekig tarthat, mint a Trainspotting esetében - tette hozzá John Woodward.

Nem fogyott ki a dicséretből a kulturális és turisztikai miniszter sem: "A növekvő film- és televíziós iparunk kiváló platform annak megmutatására, milyen sok látnivaló van az országban".

"Csodálatos dolog, hogy nemcsak a filmjeink sikeresek, hanem a helyszíneik saját jogon lesznek kedvelt úti célok, ahol az emberek újraélhetik kedvenc filmbeli pillanataikat" - fogalmazott Margaret Hodge.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×