Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
324.96
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Zara: az ingatlanadó nehéz helyzetbe hozza a fideszes önkormányzatokat

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint az ingatlanadóról politikai döntés született.

Zara László emlékeztetett: a rendelkezés az önkormányzatokra bízná, hogy kivetik-e az adót vagy sem.

A helyhatóságok többségében jelenleg fideszes többség van - tette hozzá.

Ha úgy döntenek, hogy beszedik, a kormány rájuk mutogat majd. Ha pedig úgy, hogy nem szedik be, bevételektől esnek el, a pénzhiány miatt pedig nem fordulhatnak segítségért a kormányhoz - mondta a szakértő.

Zara László azt mondta: az adó nem old meg semmit, ugyanis az nem eredményez majd bevételt jövőre az önkormányzatoknak.

Az adótanácsadó szerint gond lehet majd az adó alapjául szolgáló érték megállapításával, és rámutatott arra is, hogy az önkormányzati adóbeszedés általában nem olyan hatékony, mint a központi.

Luxusadó már az 50 milliós ingatlanra is?

Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint legkorábban 2009-től vagy még később lehetne bevezetni az összevont ingatlan típusú adókat, a luxusadó értékhatára azonban már 2008-tól csökkenhetne.

Lendvai Ildikó azt mondta: ez azt jelentené, hogy luxusadót kellene fizetnie mindazoknak, akik ingatlanja 50 millió forintnál értékesebb.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ellenzi a Médiatanács a reklámadót, a törlését kérik a parlamenttől

Ellenzi a Médiatanács a reklámadót, a törlését kérik a parlamenttől

A Médiatanács arra kéri az Országgyűlést, hogy vegye ki az adótörvény-javaslatból a reklámadó visszavezetését, mert a várt 14 milliárd forint a költségvetés egészéhez képest csekély bevétel, az adó viszont súlyosan veszélyeztetné a hazai médiaszolgáltatók működését. A testület becslése szerint az RTL üzemi eredménye veszteségbe fordulna, a TV2 nyeresége jelentősen csökkenne, az új teher pedig elsősorban a hírszolgáltatás minőségét rontaná. A Médiatanács kifogásolja a kötelező hatásvizsgálat hiányát, és ha a parlament mégis megszavazza az adót, a hazai médiaszolgáltatók terheinek mérséklését és a szabályozás egy év utáni felülvizsgálatát kéri.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×