Infostart.hu
eur:
365.7
usd:
327.04
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Negyven milliárdos kárt okozott a májusi fagy

A szakmai szervezetek adatai szerint mintegy 40 milliárd forintos kárt okozott az országban a fagy májusban - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatója.

Budai Gyula elmondta: a kárenyhítés egyik lehetősége az a 25 milliárd forint, amelyet a gazdák tavaly a gabonaintervencióra való hivatkozással nem kaptak meg.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatója hozzátette: a kormány és az agrártárca segítséget kérhet még az Európai Unió szolidaritási alapjától is.

Budai Gyula hangsúlyozta: a támogatásnak az a feltétele, hogy a kár értékének meg kell haladnia a 3 millió eurót, illetve a GDP 0,6 százalékát, valamint, hogy más tagállamnak is érintettnek kell lennie.

Az igazgató közölte: információik szerint jelentős fagykárok voltak Lengyelországban is, így lehetőség lenne arra, hogy az Európai Unió ebből az alapból a magyar gazdákat megsegítse.

Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke elmondta: a megyében 1100 termelő, több mint 15 ezer hektár ültetvényén 50-90 százalékban fagyott le a termés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Kritikus hét jön a tőzsdéken: ezekre figyelnek most a profik

Kritikus hét jön a tőzsdéken: ezekre figyelnek most a profik

A Fed és az EKB is változatlanul hagyta a kamatokat a múlt héten, az amerikai döntéshozók egy része azonban a makacs infláció miatt már újabb emelést támogatott volna. A részvénypiacokon a technológiai gyorsjelentések után eladási hullám indult, mert a befektetők egyre inkább kételkednek abban, hogy a mesterséges intelligenciára költött hatalmas összegek mikor térülnek meg. Christine Lagarde bejelentette, hogy jövő februárban távozik az EKB éléről, a Hormuzi-szorosban ért tankertámadás után pedig drágult az olaj, a kriptopiacot ugyanakkor a Binance elleni támadás rázta meg. Magyarországon a gazdaság éves alapon bővült, negyedéves összevetésben azonban alig nőtt, a kormány pedig jelentős hiánycsökkentéssel és az euró bevezetésének céljával számoló költségvetési javaslatot nyújtott be. A következő héten az amerikai félidős választás, a brit jegybank kamatdöntése és a pénteki amerikai munkaerőpiaci jelentés mozgathatja leginkább a piacokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×