Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
313.94
bux:
150533.71
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

A Toyota titka, amellyel az élre került

Közel nyolc évtized után először nem a General Motors adta el a legtöbb autót az év első három hónapjában, az amerikai autóóriást a Toyota előzte meg. Az Autó-Motor és az Auto Bild főszerkesztője szerint a tavalyi adatok alapján számítani lehetett a trónfosztásra.

Szabó Róbert kiemelte, hogy ebben az összevetésben nem egy-egy márkáról lehet beszélni, hiszen mind a Toyota, mind a General Motors számos márkát ölel fel.

A szakember szerint a Toyota egyik titka a megbízhatóság, a másik pedig innovációs offenzívája, amely elsősorban a hibrid technológiában mutatkozott meg.

A Lexus hibrid modelljei nagyon kelendők az Egyesült Államokban azok körében, akik fontosnak tartják a környezet védelmét - tette hozzá az autós magazinok főszerkesztője.

A szakértő fontosnak tartja, hogy a Toyota elleste azokat a recepteket, hogyan alkalmazkodjon egy autógyártó egy idegen piachoz.

Ennek sikerét mutatja, hogy a cég bár gyárt autókat az Egyesült Államokban, így sem tudja teljesíteni a hatalmas amerikai igényeket.

Szabó Róbert megemlítette azt is, hogy az egymást követő Toyota Corolla-generációkból világszerte mintegy 32 millió darabot értékesítettek.

A legyártott autók számát tekintve ugyan továbbra is a General Motors vezet, de ezeket el is kell adni - jegyezte meg az Autó-Motor és az Auto Bild főszerkesztője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×