Infostart.hu
eur:
365.33
usd:
315.25
bux:
0
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Kisebb hiányt vár a kormány

A kormány az idei GDP-arányos eredményszemléletű államháztartási hiányprognózist 6,6 százalékra csökkentette a korábbi 6,8 százalékról - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

A kormány az idei éves inflációra vonatkozó előirányzatot az első negyedévi adatok alapján 6,2 százalékról 7 százalékra emelte - mondta Veres János.

A pénzügyminiszter hozzátette: decemberre már 4,5 százalékra esik vissza a 12 havi infláció üteme.

"Noha több kutatóintézet is a kormány által előre jelzett 2,2 százaléknál gyorsabb gazdasági növekedésre számít az idén, csak az első két negyedév adatainak ismeretében változtatunk" - fogalmazott Veres János.

A pénzügyminiszter közölte: úgy látja, hogy a várt fogyasztáscsökkenés kisebb lehet a prognózisban szereplő mértéknél.

Varga: alagútba be, alagútból ki

Alagútba be, alagútból ki - így jellemezte a magyar gazdaság állapotát a Fidesz alelnöke.

"Csomagtól csomagig, alagútba be, alagútból ki tart a magyar gazdaság" - fogalmazott Varga Mihály.

Szerinte a pénzügyminiszter szavaiból világosan kiderül, hogy a tavaly nyári kormányzati ígéretekhez képest többe kerül az embereknek a Gyurcsány-csomag és a konvergenciaprogram, de az is látható, hogy még mindig nincs vége a nyáron kezdett kiigazításnak és a megszorításnak.

Az elbocsátások és az adóemelések időszaka még nem ért véget, hiszen tömeges létszámleépítések várhatók az állami szférában, folytatódik a reálbérek csökkentése, de bevezetik az elvárt adó "szoft" változatát és az ingatlanadót is - tette hozzá.

Varga Mihály szerint "teljes homály övezi", hogy a magyar gazdaság merre tart.

Nem reagáltak a piacok arra hírre, hogy a kormány az idei GDP-arányos eredményszemléletű államháztartási hiány-prognózist 6,6 százalékra csökkentette a konvergenciaprogramban megjelölt 6,8 százalékról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Gyanús trükköket vet be Moszkva, atommeghajtású csatacirkálóval rukkolnak elő az oroszok – Háborús híreink hétfőn

Gyanús trükköket vet be Moszkva, atommeghajtású csatacirkálóval rukkolnak elő az oroszok – Háborús híreink hétfőn

Az RBK Ukraine szerint trükkös módszereket vethetnek be az oroszok a sugárhajtású Sahed-drónok támadásainál. A jelentések szerint az eszközök nem a leggyorsabb útvonalon érik el az ukrán fővárost, hanem a fehérorosz határhoz szorosan közel repülve kitérőt tesznek Kijev felé. A jelenség arra utal, hogy Moszkva a szomszédos ország kommunikációs hálózatához kapcsolódik. Az orosz haditengerészethez köthető média híradásai szerint hamarosan visszatérhet az aktív szolgálatba a közel három évtizede felújítás alatt álló Admiral Nahimov atommeghajtású csatacirkáló - írta a Defence Express. A jármű félelmetes rakétaarzenállal lesz felszerelve, ám sokan kételkednek, hogy mennyre lesz képes megfelelni a kor követelményeinek, ugyanis a védelmi képességei nem kielégítőek, ezért a dróntámadások számára könnyű célpontot jelenthet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×