Infostart.hu
eur:
355.81
usd:
311.33
bux:
140191
2026. június 30. kedd Pál

A rózsaszín óriás kiválóan termeli a készpénzt

A tőzsdei cégek döntő többsége nyilvánosságra hozta már tavalyi eredményét. A legtöbb társaság teljesítette a tőle elvárt teljesítményt, csalódást okozott viszont az elemzőknek a MOL. A TVK várakozáson felül teljesített.

A Magyar Telekom a tőle megszokott módon az elemzői várakozásokkal szinte pontosan egyező eredményt jelentett: a tavalyi év utolsó negyedében - és a többi cégnél is erre az időszakra vonatkoznak majd a számok - 173 milliárd forintos árbevétele két százalékkal haladta meg, míg 16,8 milliárdos adózás utáni nyeresége közel három százalékkal maradt el a várakozásoktól.

A rózsaszín óriás kiváló készpénztermelő képessége és a nagy falatnak számító felvásárlási célpontok hiányában az elemzők azt várják, hogy a cég esetleg növeli majd az évek óta részvényenként 70 forintos osztalék mértékét.

Az OTP 102 milliárd fölötti nettó kamatbevétele és 40 milliárdos nyeresége csak néhány tized százalékkal tért el az elemzői várakozásoktól, és a csoport - amely tavaly négy országban öt bankot vásárolt, Csányi Sándor elnök-vezérigazgató megítélése szerint jó úton halad a kitűzött cél felé, azaz 2010-re adózás előtti nyeresége elérheti a kétmilliárd eurót.

A MOL üzemi eredménye 17, nettó profitja pedig közel 45 százalékkal maradt el az elemzői várakozásoktól, és a kitermelési ágazat várhatóan idén is szenvedni fog a csökkenő olajárak illetve a magasabb bányajáradék miatt. Ezt némileg ellensúlyozzák a vegyipari ágazat kiváló számai.

A Richter gyógyszergyár árbevétele kissé meghaladta ugyan az elemzői várakozásokat, de a magas exporthányad miatt a forint erősödése sokat rontott az itthon elszámolt adózás utáni eredményen. Biztatónak látszik viszont a cég számára egyre fontosabb amerikai piacon elért növekvő árbevétel, az oroszországi kilátások pedig egyelőre stabilak.

A másik gyógyszergyártó, az Egis gyenge teljesítménye csak azért nem okozott meglepetést, mert a cég már korábban jelezte, hogy visszaesésre számít.

A Rába is megszenvedte a forint erősödését, és a cég számai alapján egyrészt megállni látszik a hatékonyság javulása, másrészt viszont biztató mértékben csökken az adósságállomány.

Az immár többségi német tulajdonban lévő Graphisoft - amelynél az új tulajdonos meghagyta a magyar vezetést és teljes önállóságot is ígért - építészeti szoftvereit javarészét külföldön értékesíti, így nem csoda, hogy a dollár gyengülése rosszat tett az euróban számoló cégnek.

A tőzsdén egyébként a gyorsjelentések hatására legnagyobb mértékben a TVK és az Állami Nyomda részvényei erősödtek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×