Infostart.hu
eur:
387.27
usd:
330.1
bux:
110601.23
2025. december 22. hétfő Zénó

A szilveszter még segíthet a szállodákon

A magyarországi szállodák várhatóan valamivel rosszabb évet zárnak idén, mint tavaly - mondta el a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Kopócsy Andrea hozzátette: a belföldi turizmus jelentősen megélénkült, de külföldről kevesebb vendég érkezett az országba.

Az év fontos tapasztalata még, hogy az emberek többsége a minőségi szolgáltatást részesíti előnyben: nőtt a négy-öt csillagos szállodák forgalma.

A visszaesést a szakember egyrészt az őszi zavargásokkal magyarázta, ez főleg a fővárosi hoteleknek okozott gondot.

A csökkenés másik magyarázata, hogy mérséklődött a Magyarországra érkező fapados repülők száma, áraik pedig magasabbak, mint azoknak a járatoknak, amelyek a környező országokba szállítják az utasokat.

A szállodák forgalma azonban a két ünnep között várhatóan emelkedik, főleg szilveszter hétvégéjén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Bejelentette a 4iG: változik az NKP-s kötvények visszafizetése

Bejelentette a 4iG: változik az NKP-s kötvények visszafizetése

A 4iG megállapodást kötött az NKP II. keretében kibocsátott kötvényei feltételrendszerének változtatásáról, aminek lényege, hogy a tőketörlesztésre a futamidő végén, egy összegben kerül sor, 2031-ben, viszont kissé emelkedik a kamat is a következő évekre. A lépéssel felszabaduló forrásokat a vállalatcsoport a hazai és nemzetközi növekedési stratégiájának prioritásaira (az űr- és védelmi ipari, valamint a távközlési és digitális infrastruktúra területén tervezett beruházásokra, valamint célzott akvizíciókra) fordíthatja – magyarázta a lépést a cég.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 22. 09:52
×
×
×
×