Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.69
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Új foglalkoztatáspolitikai háttérintézmény-rendszer jön létre

Új foglalkoztatáspolitikai háttérintézmény-rendszert épít ki a kormány.

Január 1-jétől az eddigi foglalkoztatási hivatal helyett létrejön az Állami Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, majd összevonják a nemzeti felnőttképzési és szakképzési intézetet - jelentette be a szociális és munkaügyi miniszter.

Kiss Péter elmondta: úgy integrálják a két intézményt, hogy elkülönült szakmai műhelyként működhessenek együtt egy közös szolgáltató bázison.

A miniszter szólt arról is, hogy január 1-jétől létrehoznak a Nemzeti, Családpolitikai és Szociális Intézet helyett egy másik központot, ahol szociálpolitikával és munkaügyi módszertannal, kutatásokkal foglalkoznak majd.

A tárca tervei szerint a közeljövőben egységes pályázatkezelő szervezet is alakul, amely a hazai és európai pénzforrásokra vonatkozó egységes pályázatkezelői és pályáztatási rendszer központja lesz.

Kiss Péter hangsúlyozta: a munkaügyi tanácsokra a jövőben is szükség lesz, de a megyei szintről regionálisra emelik.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×