eur:
395.22
usd:
365.15
bux:
73475.88
2024. július 31. szerda Oszkár

Tesco-botrány: egyik hipermarket olyan, mint a másik

Több mint 50 millió forint bírságot szabtak ki összesen a fogyasztóvédők tavaly, mikor kifejezetten a hipermarketeket ellenőrizték - közölte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője az InfoRádióban. Kathy Attila szerint az ellenőrzések azt mutatják, nem lehet egyes áruházakat kiemelni, hogy ott sokkal rosszabb a helyzet, mint máshol.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője az InfoRádióban azt mondta, hogy általában termékeket vizsgálnak. A problémák általában a célzott hipermarket-ellenőrzés során jelentkeznek, a közelmúltban egy hét alatt több mint 33 millió forintnyi fogyasztóvédelmi bírságot és 22,5 millió forintnyi minőségvédelmi bírságot (elsősorban élelmiszerekre) szabtak ki.

Kathy Attila hangsúlyozta, hogy valamennyi vizsgált hipermarket esetében volt valamilyen probléma. A szóvivő kiemelte, hogy a most megjelent, a Tescóban tapasztalható állítólagos problémákról szóló gyűjtést bárki tud csinálni, aki akar.

"Én nem gondolom azt, hogy az ellenőrzés eredménye alapján bármely hipermarketet ki lehetne emelni azzal, hogy az sokkal rosszabb lenne, mint a többi" - fogalmazott Kathy Attila.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője szerint csalóka lenne panaszokból felállítani rangsort, mert egy áruház minősítéséhez sok mindent kellene figyelembe venni. Még a fogyasztói panaszok száma sem feltétlenül biztos, hogy árulkodó, hiszen sok olyan fogyasztó van, aki nem jelenti be a panaszát - mondta Kathy Attila.

A fogyasztóvédők szerint a nagy számok törvénye miatt a legáltalánosabb probléma a termékekről szóló tájékoztatás és az árak feltüntetésének hiánya, valamint a lejárati idő utáni forgalmazás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sós Csaba Milák Kristóf úszásáról: Olyan ez az egész, mint a cirkuszban. Az ember látja, és nem akarja elhinni

Sós Csaba Milák Kristóf úszásáról: "Olyan ez az egész, mint a cirkuszban. Az ember látja, és nem akarja elhinni"

"Ahová Milák Kristóf odaáll, nyer" - foglalta össze röviden a nyilvánosság számára nehezen megfejthető rejtélyt Sós Csaba úszókapitány. Állítja, 60 éve van az úszósportban, de ilyet még nem látott, mint ami most történik, és amire szerda este fél 9 után sor kerül - a 200 m pillangó döntőjében. Németh Nándor esti döntőjéről is szólt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.31. szerda, 18:00
Feldman Zsolt
az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára
Kiderült, hol épül meg a gigantikus magyarországi szélerőműpark

Kiderült, hol épül meg a gigantikus magyarországi szélerőműpark

Két vállalkozás, a Green Energy Investhor Zrt. és az Euronergy Arrabona Kft., építheti meg a Győr-Moson-Sopron vármegyei Vadosfa közelében azt a gigantikus, összesen 695 megawatt kapacitású szélerőműparkot, amelyre az egész országban csak egyetlen csatlakozási ponton adott lehetőséget tavasszal a kormány – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal oldalán elérhető adatbázisból. Ez megerősítette a Portfolio tavasszal megírt értesülését, hogy Győr közelében valósulhat meg a projekt, közvetlenül a nagyfeszültségű hálózatra csatlakoztatva.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×