Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.94
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Nem Gyurcsány a fontos, hanem a reformok

Nem Gyurcsány Ferenc a magyarországi reformok letéteményese, az ő személye másodlagos - állapította meg a HVG-nek adott interjúban a Fitch Ratings egyik vezetője. Egyetért ezzel Palócz Éva, a Kopint-Datorg vezérigazgatója is, aki az InfoRádiónak kijelentette: az, hogy az államháztartás rendbetételét célzó csomag ebben a pillanatban éppen Gyurcsány Ferenc nevéhez fűződik, nem jelenti azt, hogy kizárólag ő lehet ennek a végrehajtója".

A magyarországi reformokat Gyurcsány Ferenc nélkül is végre lehet, és végre is kell hajtani - állapította meg a Fitch Ratings londoni hitelminősítő társigazgatója. David Heslam a HVG-nek azt azt mondta, hogy a magyar gazdaság igen sérülékeny, de a hozzáadott értéket és a hatékonyságot tekintve még mindig jobban áll Lengyelországnál és Szlovákiánál.

Ez jó alapja lehet a reformoknak, amelyeket azonban veszélyeztet a feszült politikai helyzet. David Heslam attól tart, hogy a kormány nem meri véghez vinni a reformokat.

Ha nem lesznek változások, akkor a külföldi befektetők elviszik a pénzüket és a forint gyengülni fog, ez pedig az állam és a lakosság súlyos eladósodásához vezethet - festi le a sötét jövőt a David Heslam, indokolva a költségvetés gyors kiigazításának szükségességét.

Sok akadálya van a költségvetés rendbetételének

A Fitch Ratings igazgatója sok akadályt lát a büdzsé rendbetétele és a reformok előtt. Nem biztos benne, hogy a változtatások érdemben csökkentik a költségvetés finanszírozási szükségletét, és tart attól, hogy a kormány a 2010-es választások előtt ismét pénzt fog osztogatni, hogy nyerjen, vagy legalábbis enyhít a reformokon, hogy népszerűbb legyen.

Ha a kabinet lazít a bejelentett intézkedéseken, az azzal járhat, hogy a befektetők nem lesznek hajlandók finanszírozni a költségvetési deficitet. Emiatt erőteljesen csökkenhet a forint iránti kereslet, megtorpanhat a gazdasági növekedés, és visszaeshetnek a külföldi működőtőke-befektetések is - figyelmeztet a londoni szakértő.

Túl keveset spórol magán a kormány

A Fitch Ratings igazgatója bírálta azt is, hogy a kormány a kommunikációjával ellentétben jóval több pénzt szed be az emberektől, és kevesebbet spórol magán. Holott a túlzott adóemelés alááshatja az ország versenyképességét, miközben rövid távon növeli az inflációt.

Gyurcsány Ferenc többször elmondta, hogy saját személyén és programján kívül nem lát más kiutat, David Heslam azonban megjegyzi, hogy a magyar miniszterelnök csak egy lehetséges megoldást tett le az asztalra, ráadásul a szándékai hihetőek ugyan, de a megvalósítás nagyon is kérdéses.

Palócz Éva egyetért

Egyetért a Fitch Ratings igazgatójával Palócz Éva, a Kopint-Datorg vezérigazgató-helyettese is, aki az InfoRádiónak azt mondta: valóban lehet más is a kiigazítás végrehajtója, mint Gyurcsány Ferenc.

"Teljesen nyilvánvaló, hogy a fő cél a hiány gyors csökkentése. Az egy másik dolog, hogy ebben a pillanatban az éppen Gyurcsány Ferenc nevéhez fűződik, de ez nem jelenti azt, hogy csak kizárólag ő lehet ennek a végrehajtója" - hangsúlyozta Palócz Éva.

A szakértő szavaiból kiderült: egyelőre nem tart attól, hogy a befektetők elhagynák Magyarországot. A pénzpiac eddig is türelmesen kivárt, és időt adott a magyar fiskális politikának arra, hogy korrigálni tudjon. A politikai válság kapcsán született piaci reakciók is azt mutatták: a befektetők nem ítélik tartósnak a krízist - mutatott rá Palócz Éva.

A kormány elszánt

"Olyanfajta elszántságot látunk ebben a pillanatban a kormány részéről, hogy nincs jogunk kétségbe vonni, hogy nem fogja tudni megcsinálni a kiigazítást" - vélekedett a Kopint-Datorg vezérigazgató-helyettese, hozzátéve azonban, hogy a jelenlegi feszült légkör rontja a reformok esélyeit.

A reformokat csak felülről vezényelni, társadalmi konzultáció nélkül végrehajtani eddig sem lehetett volna, de a jelenlegi helyzetben még kevésbé lehet - hangsúlyozta Palócz Éva.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×