Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Csökkent az államháztartási hiány júliusban

Az államháztartás júliusban 33 milliárd forint többlettel zárt, így az első hét havi pénzforgalmi deficit 1.252 milliárd forint. Ez az éves előirányzat 71 százaléka.

Suppan Gergely a Takarékbank elemzője az InfoRádióban elmondta, hogy a többlet elsősorban a második negyedéves áfabefizetéseknek és a kedvezőbb kamatkiadásoknak volt köszönhető.

Az elemző megjegyezte, hogy júliusban általában kedvezőbben alakul az államháztartás hiánya, mint a többi hónapban. Suppan Gergely szerint az államháztartási hiánycél megemelése után a 71 százalékos adat már nem tűnik különösen aggasztónak.

"Van egy olyan 100 milliárd forntos tétel a teljes tervezett hiánytöbbletben, aminek eddig nem közölték hivatalosan a célját, de több ügy is függőben van, így még a ferihegyi repülőtérrel kapcsolatos különböző perekre és az orvosi ügyeleti díjak kifizetésére is jelentős összegek kellhetnek" - tette hozzá Szuppán Gergely.

A Takarékbank elemzője az InfoRádióban kockázati tényezőnek nevezte azt is, hogy a költségvetési hiánycél megemelésekor nem számolt a kormány a kamatkiadási oldal jelentős megugrásával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×