Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Kárpótlás a madárinfluenza miatt

Kedden tárgyalnak az európai unió mezőgazdasági miniszterei a madárinfluenza miatt nehéz helyzetbe került baromfitenyésztők kárpótlásáról.

Az eddigi szabályok szerint csak a közvetlen veszteségek után járna kompenzáció, de az Európai Bizottság javaslata értelmében most a kényszervágás és a termelés csökkenése miatti károkat is megtérítenék.

Korábbi brüsszeli közlés szerint a támogatás várhatóan a feldolgozóknak nyújtott hitelekre is kiterjed, amelyhez állami garanciát és kamattámogatást nyújthatnak a kormányok.

Egyes tagországok azt szeretnék, ha a kárpótlás teljes összegét az Európai Unió vállalná magára, mások viszont az eddig nemzeti hatáskörben nyújtott segítség egy részének visszatérítését sürgetik.

A döntéssel a magyar baromfitenyésztők és -feldolgozók számára 5-6 milliárd forintos forrás nyílhat meg.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 25. 16:18
×
×
×
×