Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Tavaly 4,1 százalékkal nőtt a GDP

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 4,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az utolsó negyedévben a gazdasági növekedés 4,3 százalék volt.

A magyarországi kutatóintézetek 4,1-4,2 százalék körüli gazdasági növekedést vártak 2005-re.

A bruttó hozzáadott érték volumene az árutermelő ágazatokban 4,9%-kal, a szolgáltató ágazatok hozzáadott értéke 4,0%-kal volt több mint 2004 IV. negyedévében.

Csaba László közgazdász, egyetemi tanár szerint a bővülés ugyan meghaladja az uniós átlagot, de elmarad a Magyarországhoz hasonló feltörekvő országok növekedésétől.

Csaba László hozzátette: a negyedik negyedévben lelassult beruházási dinamika jól mutatja a befektetők bizonytalanságát a magyar gazdasággal szemben.

A közgazdász szerint a befektetési dinamika lassulása mellett fontos arra is figyelni, hogy a beruházások jelentős részét az állam valósítja meg. Az autópálya-építés az egyik húzó ágazat, a magánszektorban viszont elbizonytalanodás tapasztalható.

Szerinte ezt főleg az euró bevezetésével kapcsolatos bizonytalanság okozza. Amíg forintot használnak Magyarországon, addig az árfolyam és a kamatok mértéke is bizonytalan, és egyelőre senki nem tudja, mikortól használhatjuk az uniós fizetőeszközt.

A kormány 2006-ra 4,5 százalékos növekedést vár. Csaba László azt mondta: ezt bizonytalanná teheti az ikerdeficit, azaz hogy egyszerre magas a folyó fizetési mérleg hiánya és az államháztartás hiánya. Beruházások nélkül ráadásul nehéz növekedést produkálni. A magas munkanélküliségi adatok is azt mutatják, hogy a gazdasági élet szereplői nem olyan bizakodóak, mint a gazdaságpolitikusok - mondta Csaba László.

Tavalyelőtt a GDP 4,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, míg 2004 negyedik negyedévében 4,5 százalékkal gyorsult a gazdasági növekedés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×