Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Gráf a termelők tulajdonosi szerepének erősítése mellett

A termelők tulajdonosi szerepének erősítését szorgalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Gráf József Vámospércsen arról beszélt, hogy csak ez jelenthet megfelelő szakszerűséget és garanciát az ágazat fejlődésében.

A tárca vezetője a szakszerűséggel összefüggésben úgy fogalmazott: nem lehet politikai célokkal négyévenként jelentős változtatásokat megvalósítani az ágazatban.

Gráf József a termelők tulajdonosi szerepének erősítésére példaként említette az Alföldi Tejszövetkezetet, amely 1,4 milliárd forintos kormányzati garanciát kapott a Parmalat felvásárlásához, és ezzel a hazai tejpiac 10-11 százalékával részesedik.

Elmondta azt is, hogy hasonló módon 900 szőlősgazda birtokába kívánják adni az izsáki borfeldolgozót, amihez 900 millió forintos garanciát vállal a kormány.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

A Trump-kormányzat július 4-ével elindította az új, kiemelt kezdeményezésnek szánt Trump Accounts programot, amely a 2025 és 2028 között születő amerikai állampolgároknak biztosít egy befektetési számlán állami támogatásként 1000 dolláros induló összeget. A program célja, hogy már gyermekkortól ösztönözze a megtakarítási hajlandóságot és a pénzügyi tudatosságot, miközben lehetőséget ad a családoknak a félretett összegek további gyarapítására - írja a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×